Vadmalac rákapott a nyers káposztára, főleg a torzsáját szerette. Meg a húsos, inas, a leveleket tartó szárát.
Malacka csak arra ügyelt, hogy a kolozsvári káposztához elég nyersanyag maradjon. Ám megszólalt a fia:
– Kecske vagy? – kérdezte Kismalac, s még mekegett is hozzá.
Vadmalac mosolygott. Hogy a fia olyan állatot utánoz, amilyet a valóságban nem látott.
– Vagy talán nyúl, amelyik murokra akadt? – szólt bele a játékos disputába a Koma.
– Hallgass, te híres vadász! – vetette oda a haverjának. Kétszer ígért nyulat a vasárnapi asztalra, aztán az üres tarisznyájában kotorászott.
De nem haragudott Vadmalac, dehogy, el volt ugyanis foglalva a saját örömével: hogy tudja a káposztát harapni még a foga. Hogy nem gyengült meg az agyara… Hogy öreg ugyan, de nem vén.

Forrás: Lenolaj.hu