A bajorországi városkához, Berchinghez tartozó Plankstetten bencés kolostorát 1129-ben alapították, s évszázadokon keresztül zavartalanul gyarapodott. A 20. század közepén azonban –  a többi között magyar sebesülteket is ápoló-gyógyító – hadikórházat rendeztek be a falai között.
Az apátságot előzőleg már a középkorban megtépázta a háború szele. Nagy részét az 1525-i parasztfelkelés, illetve a harmincéves háború idején lerombolták, a renoválást csak a 17. században kezdték meg, akkor a kolostor ismét fejlődésnek indult. Falai között 1907-ben megnyitottak egy mezőgazdasági iskolát is a környékbeli parasztfiatalok számára, a II. világháború éveiben pedig hadikórház működött az épületegyüttesben. A visszavonulás, a teljesen fölösleges áldozatokkal járt utóvédharcok közben vöröskeresztes szerelvénnyel odáig eljuttatott, sebesült magyar honvédeket is ápoltak a falak között 1945-ben. A környéken még ma is élnek az egykori katonák leszármazottai, nem megy ritkaságszámba, ha magyar családnevekkel találkozunk.

A plankstetteni kolostor templomának előterében található az a tábla, amely az ottani „magyar Lazarett”-ben elhunyt honvédek emléke előtt tiszteleg. Az előzmény: 1945. február utolsó napján a falucska állomásán állt meg a sebesülteket szállító az a vonat, amelyet az amerikaiak mélyrepülésben, foszfortöltetű bombákkal szórtak meg, jóllehet a szerelvényen jól láthatóan virított a sérthetetlenséget szavatoló vöröskereszt-jelzés.

Egykori szemtanúk visszaemlékezése szerint súlyosan megégett tizennégy magyar honvéd lelte halálát ott; az 1995-ben felavatott táblán viszont csak 13 név szerepel, feltehetően egy személyt a súlyos sérülései miatt nem tudtak azonosítani. Húsz évvel ezelőtt a helységben élő (néhány évvel ezelőtt elhunyt) Michael Kovacs / Kovács Mihály – ő is a kórházvonattal érkezett a bajorországi helységbe a porig bombázott-fölégetett szász főváros, Drezda felől – kezdeményezésére emléktáblát helyeztek el a kolostortemplom háborús emlékművénél.
Arról nincs információnk, hogy az elhunyt katonák milyen alakulathoz, fegyvernemhez tartoztak.

Köszönöm Kissné Stimácz Hermina tanárnőnek és a siófoki Perczel Mór Gimnázium Németországban járt diákjainak, mindenekelőtt Farkas Eszternek és Zemkó Boglárkának a szövegi és képi segítséget.

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban