…Locs-pocsos kedélytölő novemberi napon Szerbia egy kis városkájában csatangoltam. A dűledező házú török külváros egyik házán hosszú karóra tűzve szakadozott fekete fátylat lóbált a sivár őszi szél. Meghalt valaki.
Feketeruhás értelmes arcú török földműves jött ki a viharrongálta kapun. Megkérdeztem, minden után érdeklődő meleg részvéttel:
— Kid halt meg, jó ember ?
Arca csodálkozást árult el és rekedten tört ki izmos mellkasból a szó:
— Látszik, hogy idegen vagy, jó uram! Gyerek született és azért oh e nagy gyász. Nálunk az igazhivő török szektánál a születés a gyász, a halál az örömünnep. A születésnél bűnös lélek száll a földre, ki kiűzetett a paradicsomból és itt kell vezekelnie 50–60 évig. Igen, uram, a halál az örömünnep, mikor ismét visszafogadja az Öröklétezés kegyeibe a megbűnhődött lelket.
A halál az örömünnep!…Ki tudja, hátha nekik van igazuk?

Molnár Albert

Székely Közélet 8. évf. 44. sz. (1925. november 1.) / Bölöni Domokos tallózója