Kelemen Hunor szövetségi elnök újraválasztásának kongresszusán ott helyben példát is mutatott erdélyi gyakorlatiasságból, pragmatikus transzilvanizmusból: kijelentette, hogy az RMDSZ-nek nincs álláspontja Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésével kapcsolatban. Nyilatkozata közelebb vitt annak megértéséhez, hogy mi is a transzilván pragmatizmus (vagy fordítva), mindenesetre máris jobban érteni vélem, mint a korábbi hívószókat, az autonómiát, az újratervezést meg hasonlókat. Első hallásra a kifejezésről nekem valamiféle Bethlen Gábor-i rugalmasság jutott eszembe, kisebbségi helyzetünkre gondolva pedig Kós Károly munkára felszólító kiáltó jelszava, általánosabban leginkább az elméleti vívódást, elvi megközelítést mellőző „reálpolitika”. Legfőbb gondom mégsem terminológiai, hanem hogy máris úgy mondjam, módszertani/gyakorlati hogyan lehet/kell következetesen pragmatikus transzilvanistának lenni?
Tegnap leckét kaptunk európai pragmatizmusból is: az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában (LIBE) lezajlott szavazást követően Laura Codruta Kövesi egy lépésnyire került a leendő Európai Ügyészség főnöki tisztségéhez. S ha az RMDSZ-nek nincs erről álláspontja, nekem talán lehet.
A néppárti többségű LIBE háttéralkuk nyomán, a romániai és európai jobboldal akcióitól is befolyásolva tegnap politikai döntést hozott. Az első álláspontom evvel kapcsolatban az, hogy akik itthon mindegyre politikai beavatkozást emlegetnek az igazságügyi reformmal kapcsolatban, ezek után visszafoghatnák magukat. Törvénnyé az válik, amit a parlament megszavaz, az államelnök kihirdet, és ami ellen az Alkotmánybíróság nem emel kifogást. A többi a legjobb esetben szándékvélelem. Az alkotmánybíróság (döntési) ellen tüntetni  pedig nem a jogállamiság legfőbb ismérve.
A második álláspontom az, hogy a LIBE jogi (!) bizottság – amúgy korrekt módon lebonyolított – szavazása önmagában Románia alkotmánybíróságának tüntető semmibe vétele. Hiszen egy olyan jelöltről szólt, aki többszörösen alkotmányt sértett: legsúlyosabban amikor az alaptörvényt meredeken sértő protokollumokat írt alá és együttműködött a titkosszolgálatokkal, hogy egyéb viselt dolgairól ne is beszéljünk.
Illetve miért ne beszélnénk, miért ne lenne álláspontunk? Nekünk nem kötelező „pragmatikusnak” lennünk… Íme emlékezetből néhány tény LCK bűnlistájáról. Először egyik fontos hozzájárulásáról a választói akarat eltérítéséhez.
2009-ben, az elnökválasztás második, döntő fordulójának estéjén az akkor országos főügyész LCK egy pártelnök lakásán más politikusokkal és titkosszolgálati vezetőkkel operatív tanácskozáson vett részt; a választást csalással Traian Basescu nyerte meg, úgy szerzett (új) mandátumot; másnap reggel a politikust, aki óvást emelni ment volna, letartóztatták, az utcáról vitték be dokumentumaival együtt; az esetet kivizsgáló parlamenti bizottság előtt LCK többszöri felszólítás ellenére egyszerűen nem volt hajlandó megjelenni, noha erre az alaptörvény kötelezte volna.
De eszembe jutnak „célzott félreállítások” is.
2007-ben konstrukciós vádak, szekus tévések által hamisított bizonyítékok alapján börtönbüntetésre ítélik Decebal Traian Remes minisztert, hogy a mezőgazdasági tárca élén helyet csináljanak  egy Dacian Ciolos nevű vidéki ismeretlennek, aki nem sokkal utána európai biztossá avanzsált.
2016-ban LCK nevetséges ürüggyel (kísérőautó törvénytelen használata!) vádat emel főnöke, Tiberiu Nitu ellen; eljárás nem is indult, bűncselekmény egyszerűen nem létezett, a konstruált ügy csupán az országos főügyész félreállítását szolgálta , hogy helyére Klaus Iohannis cinkosa, Augustin Laza kerülhessen. Tiberiu Nitu eddig/végig hallgatott, most perel…
Mindezekben benne volt a fő titkosszolgálat, és mindezekről tudhattak az Európai Unió vezetői is. „Brüsszel” jónéhány esetben nem csak a hallgatásával volt cinkos. Most, az utolsó métereken a mindent felforgató európai parlamenti választások előtt egy cinikus manőverrel az európai jobboldal (az Európai Néppárt, Németország stb.) LCK kinevezését erőlteti, látható és láthatatlan érdekek nyomán. A fő kérdés és a tét az, hogy ki lehet és ki nem lehet büntetlenül korrupt Európában. Kinek szabad, és kinek nem szabad? Nem mellékesen, hogy a termetes hölgy újabb csúcsra vagy pedig börtönbe jut.
Laura Codruta Kövesit sem ügyészi múltja, eredményei, sem DNA-s (túlbecsült és kétes erkölcsi értékű, visszaélésekkel teli) munkája nem jogosítaná fel, hogy akár ellenjelöltje legyen például a francia ügyésznek, a nemzetközi tekintélyű Jean-Francois Bohnert-nek. LCK kinevezése olyan lenne, mintha egy nagy hagyományú, tekintélyes központi értelmiségi lap élére versenyvizsga nélkül egy olyan, egyetemi oklevéllel nem rendelkező vidéki önjelöltet állítanának főszerkesztőnek, aki addig még szerkesztő sem volt, szerzői munkássága pedig a támogatások műfajára korlátozódott.
Nem tudom, európai főügyész lesz-e különféle pragmatizmusok nyomán LCK. De ebben az egész színjátékban, ami a kinevezése körül folyik, elsősorban nem róla van szó, mégcsak Romániáról sem. Hanem Európáról, az Unió jövőjéről, irányáról.
A legádázabb védelmezője voltam az európai eszmének és eszménynek. Most hányingerem van. A legádázabb ellenfele voltam a magyarországi kormány számos önkényes, jogtipró intézkedésének, korrupciójának, a magyar sajtószabadság felszámolásának. Most belátom, hogy Orbánnak Brüsszellel szemben sok mindenben igaza volt! Ha ez Európa, és ez a gyakorlat(iasság), akkor nagyjából megette a fene.
Mindezek után LCK sorsától függetlenül az utolsó álláspontom az, hogy akik nap mint nap az Európai Unió „alapelveit” emlegetik, legalább a látszatát őrizzék meg, hogy maguk is betartják azokat.

1. Nászta Katalin:
   2019. március 1. 18:21

   Szomorú az apropó, de örülök a végkövetkeztetésnek, bár az is szomorú.

2. Gergely Tamás:
   2019. március 2. 07:42

   Fõnök, olvastam valami jó aforizmát: „Ha nyakig szarban, ne nyisd ki a szád”…

3. Ágoston Hugó:
   2019. március 3. 23:04

   Ismerem, kedves kellékes barátom, legalábbis mintha láttam volna valahol, de pontosan kire érted? Mert lassan alig szólalhat meg bárki…