A múlt hét végén az RMDSZ kongresszus elvonta a figyelmet arról a belső lázadásról – nevezhetjük palota- vagy inkább udvarház-forradalomnak, mert a Székelyföldön kevés a palota –, amely a Székely Nemzeti Tanácsban kitört.

Még a kongresszus előtt néhány nappala tanács Bardóc-Miklósvár-, Csík-, Gyergyó-, Kézdi- és Udvarhelyszék széki elnökei eljuttattak a sajtóhoz egy nyílt levelet, amelyben aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az SZNT letért eredeti útjáról, diktatórikussá, úgymond kézi vezérlésűvé vált. A levelet megfogalmazó széki elnökök felróják azt is, hogy Izsák Balázs elnök kizárta a kollektív vezető testületből az egyik tagot, ugyanakkor nem bocsátotta vitára a szervezet pénzügyeit. Az aláírók 15 napon belül akarták összehívatni az Állandó Bizottság rendkívüli ülését a panaszok megtárgyalására. Amint a nyílt levél megjelent, a székelyudvarhelyi és a marosszéki szervezet azonnal megcáfolta a benne foglaltakat, Izsák Balázs pedig arról beszélt, hogy február 23-ra már régóta összehívta Sepsiszentgyörgyre az Állandó Bizottságot. Miközben tehát az RMDSZ kolozsvári kongresszusa ülésezett, addig a Székely Nemzeti Tanács vezető testülete is tanácskozott – a nyílt levelet aláírók némelyikének a kivételével, akik éppen a Szamos-parton szavazgattak. Ezt követően egy közleményt is kiadtak, amelyben a nyílt levelet nem közösségi cselekedetnek, hanem – és hadd idézzem – „a nyilvánosságban megjelent egyéni véleményeknek” nevezik és ugyanakkor igyekeztek leszögezni, hogy az élet megy tovább: megtartják Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napját, majd Gábor Áron díjjal tüntetik ki a sepsiszentgyörgyi focistákat, valószínű – teszem hozzá – az ágyúlövésekhez hasonló gólszerzésben megnyilvánult forradalmi tetteikért. Ugyanakkor a még jogi személyiséggel sem rendelkező tanács elvi nyilatkozatot adott ki Ferenc pápának a Vatikán, Románia és az erdélyi egyházmegyék által megszervezett csíksomlyói látogatásáról, amelyben Márton Áron püspök, valamint a civilizációk állásáról könyvet írt Huntington segítségével elhelyezik a székelyeket a nyugati és a keleti civilizáció határvonalán. Ezt követően leszögezik – idézem – , hogy „az erdélyi magyarság, a székelység hátrányos megkülönböztetése Romániában nem pusztán két nép történelmi vitájában gyökerezik, hanem az ortodoxiának a nyugati kereszténységgel szembeni türelmetlenségében is. Amit száz év alatt el kellett viselnünk, az nem pusztán egy helyi történelmi konfliktussorozat következménye, hanem civilizációs ellentété, amelynek feloldása az egész világ, de elsősorban Európa felelőssége.” Eddig az idézet, amelyben nemes egyszerűséggel helyi történelmi konfliktussorozatnak nevezik az első világháborút, majd kioktatják az Európai Uniót, hogy – megint csak idézem – „legyen hűséges Nyugat keresztény örökségéhez, legyen következetes az uniós szerződések alkalmazásában, a szubszidiaritás elvét úgy értelmezze és alkalmazza, ahogy azt XI. Pius Pápa enciklikája megfogalmazta.” Megint csak zárom itt az idézetet, de az elvi nyilatkozat még jóval hosszabb, és azon a szinten mozog, mint amikor a huszadik század második évtizedének elején az egyik székelyföldi kisváros tanácsa a helyi lap révén óva intette Angliát, hogy belépjen az első világháborúba. Azaz, világosan kellene látni, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem kerül sem a Vatikán, sem az Unió, sem az erdélyi érsekség, sem a filozófiatörténet szintjére azáltal, hogy mindezeket emlegeti, hanem csak óhatatlanul nevetségessé teszi magát.
Miközben az udvarházak lázadása, amellyel valóban foglalkoznia kellett volna, továbbra is füstölög. A nyílt levél aláírói ugyanis nem szórtak hamut a fejükre.

Székedi Ferenc

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. március 1.