Benedek Elek az 1925-ös véndiák-találkozón

1.„Nemes Udvarhely-széki Rósáskert”

Ezt a címet adta Szigethi Gyula Mihály, az udvarhelyi református kollégium egykori híres professzora annak a történeti munkájának, a melyben a kollégium történetét írta meg 1674–1820-ig. 1674-ben tehát már fennállott e dicső intézet, sőt – mint más forrásból tudjuk – megvolt már 1670-ben, mert gróf Bethlen Jánosnak, Apafi Mihály fejedelem kancellárjának alapító levele 1670-ben kelt, és ugyanebben az évben a kollégium első rektor-professzora, Letenyei Pál is tanított már.
Él azóta, kerek 255 esztendeje, rózsáskertje ez az intézet Erdélynek, közelebbről: Udvarhely megye székelységének. Sok rózsabimbót, sok székely ifjú sarjat öntözgettek, ápolgattak itt gondos kezek, nagy hírre emelkedett professzorok, egy Szathmári Pap János, ki Cserei Mihály szerint Coccejus a theolegiában és Cartesius a filozófiában, egy Kiss Gergely, egy Benkő József, egy Magyarósi Szőke József és a későbbi korszak kiválóságai, akiknek mindegyike egy-egy dísze a székely népnek, külföldön is tanult nagy műveltségű emberek, theológiai, 1872 után egyetemi tanárok és püspökök.
Az egykori tanítványok között sok ragyogó névvel találkozunk. Egyike a legelső tanítványoknak nagyajtai Cserei Mihály, a kiváló historikus, ki 8 esztendeig tanult kollégiumunkban s amint egy 80 éves korában a kollégium rektorához írott leveléből tudjuk, több iskolát nem is végezhetett atyjának anyagi romlása s a bekövetkezett kuruc-labanc háborúk miatt.
Ennek a kollégiumnak volt tanítványa báró Orbán Balázs, Erdély másik híres történésze és leírója. Da a közéletnek és a tudománynak-művészetnek hány kiválósága és reprezentánsa élt a múltban és él a jelenben, püspökök, országgyűlési képviselők, írók, művészek, jogászok, orvosok, tanárok, papok és az értelmiségnek minden más ágában működő nagyok, akik ennek a rózsáskertnek a termőföldjéből szívták magukba a faj-, haza- és emberszeretetnek édes nedvét.
Ennek a rózsakertnek ma is élő, volt diákjai fognak f. évi június 7-én városunkban összegyűlni barátságos találkozásra, a Vén diákok majálisára.
Lesz olyan vén diák is jelen, a ki még 1861-ben tett érettségi vizsgálatot.
Bejelentette jövetelét Benedek Elek író, a mi kedves Nagyapónk is, kinek neve ismeretes már a magyarlakta föld határain túl is szeretettől duzzadó, szülő-, testvér-, szülőföld-, haza- és emberszeretetet hirdető meséi és elbeszélései révén. Hallani is fogjuk Őt régi diákemlékeinek elbeszélésével.
Hisszük, hogy a rendező bizottság által nagy körültekintéssel kibocsátott meghívók szavára sokan és örömmel fognak összeseregleni e mulatságra, s ez a találkozás egyike lesz életünk legkedvesebb emlékeinek.
Székely Közélet 8. évf. 20. sz. (1925. május 17.)

2. Vén diákok találkozója. Az udvarhelyi ref. kollégium ünnepe

A múltra való kegyeletes visszaemlékezés, a jelen komolyságának tudata, a jövőre irányuló megfontolás és törhetetlen hit töltötte el a helybeli ref. kollégium egykori – sok évtized előtti és közelmúltbeli – véndiákjainak lelkét, akik egy kedves gondolat felvetődése és a világba kiröppentése folytán f. hó 7-ikén e városba összesereglettek. A hívó szó visszhangot talált, a rég elhalkult érzések húrjait megrezegtette, s az írt napon nagy számú, már a vénség derétől megcsapott, vagy még férfikora legszabb szakában levő, egykori diák jelent meg az ősi intézet udvarán, újakkal bővült régi falai között.
A hosszú idő múltán való viszontlátás, az egymásra ismerés kedves – sokszor megható – jelenetei után az intézet tornacsarnokába vonultak a megjelentek. Itt a szép ősi egyházi ének elhangzása után Menyhárt András nyug. esperes – az intézetnek 64 évvel ezelőtt érettségizett diákja – lépett palástosan a szószékre és maga is meghatottan, mély meghatottságot keltő imádságot mondott. Világos fogalmazású, szép szavai, meg sem rokkant alakja fajtájának testiekben és szellemiekben való, ritka értékeiről, őserejéről beszéltek a legszebb ékesszólással, vigasztalóan.
Utána Biró Sándor vallástanár mondotta el az emlékezésnek, hitnek, biztatásnak szép szavait, a tőle várt megragadó lendületiű, tartalmas beszédében. Alapigéjét a Cselekedetek könyvének 2. része 1. verséből vette. (Mikor együtt valának egy akarattal… betelének szentlélekkel.) A világ felfordult, mondta, mert nincsen benne az isteni lélek. Ha nincs az emberekben lelkiismeret, hazugsággá, torzképpé válnak a legszentebb eszmék: szabadság, egyenlőség, testvériség, népek joga, népek önrendelkezési szabadsága. A magyar iskolák a kultúra harcosai voltak mindig, annak a kultúrának, amely nem külső már, hanem lélek. Annak a kultúrának egyengetik az útját, amely a nyugati népek fejlődésének olyan hatalmas lendületet adott. Igazi kultúra csak ott van, ahol megbecsülik a tudományt, ahol mindenki tudja a kötelességét és érzi a felelősséget. Aki az igazi kultúráért harcol, az az emberiségnek tesz szolgálatot. Aki a kultúra világító tornyait lerombolja, az az emberiség ellen vétkezik. Amely nép igazi kultúrát tud teremteni, annak élnie kell, mert arra az emberiségnek szüksége van.
A mély hatást gyakorolt beszéd elhangzása után Gyárfás Pál dr., a kollégium főgondnoka lépett az emelvényre, az iskola üdvözletét tolmácsolni. Megkapó módon kapcsolt össze múltat és jelent, hivatkozva családjában elődeire, akik őt megelőzőleg szintén a kollégium főgondnoki tisztében tevékenykedtek. Találóan emelte ki, hogy a kollégium – nem lévén anyagiakban, nehány más iskolához hasonlóan, hatalmas alapítványok által biztosítva – a múltban is főképpen az egyesek: a tanárok, tanítványok, szülők és más lelkes iskolabarátok áldozatosságának köszönhette fennmaradását. Ezt várja a jövőtől is, melynek érdekében végül az ifjúsághoz fordul, buzdítva őket az elődök példájának követésére.
Ezután Gönczi Lajos volt igazgató mondott szép beszédet, érdekes és tanulságokat nyújtó szavakban főként a kollégium múltjáról, régi szervezetéről emlékezvén meg. Sz. Szakáts Péter a véndiákok nevében háláját, kegyeletét fejezte ki az intézet régi kiváló vezetőinek, tanárainak emlékével szemben. Beszéde mély hatást gyakorolt.
Szabó András mostani igazgató az intézet jelenlegi helyzetét, s a jövő teendőit ismertette. Ugyanilyen irányú volt Jodál Gábor dr.-nak, a találkozó elnökének reális alapozással felépített beszéde is, mely sokak lelkében erősítette meg az intézet sorsával való komoly törődés gondolatát és a jövőben való törhetetlen bizalmat.
Később a kollégium konviktusában igen népes és lelkes hangulatú közebéd volt, melyen az első felköszöntőt Gyárfás Pál dr. mondotta a király őfelségére. Vajda esperes felköszöntőjében Nagy Károly püspököt éltette, Szabó András igazgató pedig a véndiákokat.

Jodál Gábor dr. a kollégiumot és vezetőit köszöntötte fel, Sz. Szakáts Péter a jelenlevő legöregebb véndiákot: Menyhárt Andrást. Tamás Péter igazgató a r. kath. testvérintézet üdvözletét tolmácsolta szép szavakkal.
Kétségtelenül a legnagyobb hatása volt mégis a nagyhírű mesemondó: Benedek Elek feszült csendben hallgatott beszédének, ki a múltba vetett költőien szép visszapillantás után, a jövő teendőit, a székelység fiainak ezutáni hivatását fejtegette, utat mutató bölcsességgel és hitet erősitően. Nagy hatással, kedvesen beszélt még Sinkovits Aurél dr., Sebesi Samu, Bod Károly, Biró Áron és még néhányan. Ugyancsak a banketten olvasta fel Szabó András igazgató a kollégium több volt véndiákjának – köztük néhány jeles román közéleti férfiúnak is – távolról küldött üdvözletét, hálásan visszaemlékező sorait.
Bankett után a r. kath. főgimnázium és kollégium mai diákjainak nagysikerű és szép látványt mutató tornaünnepélye folyt le nagy közönség jelenlétében. (A verseny részletes eredményeit a jövő számunkban fogjuk ismertetetni.)
Este a színházteremben – azt zsúfoltságig töltő közönség jelenlétében – rendkívül nívós műsoros előadás volt. A kollégiumi ifjúság szép énekszáma után, melyet, mint később a dalegylet énekét: Kiss Elek karmester avatottan drigált, a hírneves székely író: Benedek Elek lépett a színpadra.
Megjelenését percekig tartó zúgó tapsvihar fogadta. Ezután a kollégium múltjáról, egykori nevezetes tanárairól emlékezett meleg közvetlenségével, de markáns jellem- és környezetrajzokat is nyújtva. Végül a jövőre fordította szemét; s a székely ifjúság útját igyekezett megjelölni, reális elgondolással, de biztatólag is. Előadása befejezését ismét, véget érni alig akaró taps és éljenzés kísérte. Utána nagy tetszést keltve Szabó Gizi hegedűn Griegnek egy finom szépségű szonátáját adta elő, megértőleg, könnyed technikával, nagy melegséggel. (Zongorán Tompa Lászlóné kísérte.) Palló Imre, a már európai hírű, kiváló operaénekes, a kollégium egykori növéndéke, hatalmas sikert aratva énekelte a Bajazzók prológusát, majd egy részletet a Faust operából. Virtuóz énektechnikája, érces és meleg hanganyaga lelkes csodálatot keltett a közönségben, úgy hogy a művész – kiváló zongorakísérőjével: Jodál Gábor doktornéval – alig győzött a lámpák előtt újra meg újra megjelenni s kedves készséggel újabb meg újabb ráadást nyújtani. Nagy sikere volt Sebesi Samu író igen jóízű humorral írt, kedvesen előadott viszszaemlékezéseinek is, melyekben a diákélet derűsebb, csínyekkel fűszerezett mozzanatait mutatta be. Végül a Székely Dalegylet énekelt, a megszokott erővel és lendülettel, nagy tetszést aratva.
Műsor után a reggeli órákig tartó tánc és vidám poharazás következett, a miből a véndiákok is fiatalos kedvvel vették ki részüket, hogy utána régi fiatalságuk városából kedves emlékekkel távozzanak.

Székely Közélet 8. évf. 24. sz. (1925. június 14.)

Tallózta: Bölöni Domokos