Folytatjuk kávéház/kávézás-ankétunkat. Kérdéseink ugyanazok maradtak:
1. Elődeink kávéházba jártak – ittak, beszélgettek, írtak. Közösséghez tartoztak. Hova jársz te, melyik „kávéházba”? Hol vagy igazán otthon? Átvette volna az Internet vagyis a Káfé és más online találkozóhely a kávéház szerepét?
2. Schiller rothadt almával, Ady borral segítette meg az ihletét. Méliusz kávézott. Hány cukorral iszod te a kávéd?

EUGENIA S. LEE Dél-Koreában él, a kelet-ázsiai országról, annak kultúrájáról különbözõ online lapokban, és saját blogjában számol be

Szerintem nem veszi át az online kapcsolattartás a valódi együtt-kávézás örömét. Nagy kávéfogyasztó vagyok és ínyenc, bár végszükség esetén beérem neszkávéval is. Szívem szerelme a forró eszpresszó feketén, mondjuk Segafredo kávéból, de mostanában rákaptam a green tea lattera, ami zöld tea por forró tejhabbal, isteni. Ülni egy ismeretlen kávézó félreeső sarkában, figyelni az ott megforduló embereket maga az ihlet, ahogy a barista személye lesz a kávé legfőbb vonása is. Személy szerint imádom a kávét, a kávézókat, a jó beszélgetéseket, finom sütiket, nemes evőeszközök finom hangját, gránit- és márvány felületeket. Nincs az az online tér ami ezt utánozni lenne képes, úgy gondolom.

STEIGERWALD Tibor fotóművész internetalbuma itt található: https://steigit21.blogspot.com/

„Kelj fel a föld segítségével”- olvasom S. Suzuki gondolatait, és apró kortyokkal ízlelem reggeli kávém aromáját. A megszokott másfél kanál cukor, tejjel lágyítva. Ébredező csend, a tarka macska hízelgése, a föld tisztasága, a könyv rejtélyes szaga. A gondolatok lélegzetté vállnak, a lélegzet szavakon túli sóhajokkal üdvözli a világ minden ébredőjét. Hála és elfogadás, kíváncsiság és elengedés, bátorság és együttérzés összefonódott fonalai segítségével teszem meg az első lépéseket, az ismételten újra felfedezett óriás lét-sejt magon. Ízlelem az ezred másodpercek hatalmas világát és a föld hajnali mosolyát. A csend magához öleli a közlekedő járművek zaját, minden emberi próbálkozás sikertelenségét, kudarcait, irányt mutatva a pillanat kapuján át önmagunkba megérkezve és továbblépve a Nap egyszerűségében.

JÓNA DÁVID az Art’húr online kulturális, művészeti lap szerkesztője

A virtuális terek, a virtuális közösségek egyre növekvő jelentőségét nem volt nehéz megjósolni 10-15 évvel ezelőtt, a médiapedagógiai oktatói praxisom óráin közösen vizualizáltuk, hogy mire számíthatunk majd. Ez a valóságvesztés mindannyiunkat érinti, közvetve, közvetlenül, az alapfogalmainkat változtatja meg, például a tudásról, a kommunikációról, de még az emberi kapcsolatokról is. 1993-ban 28-an megalapítottunk egy papíralapú civil kulturális, művészeti lapot az Art’húrt, mely idővel a Facebook adta rezervátumba kényszerült. Valódi közösségünk, amelyet az irodalom, és általában a megélhető művészet élménye tartott össze virtualizálódott. Az Art’húr Irodalmi Kávéházunkban vannak olyan alkotóink, akikkel személyesen nem találkoztunk, virtuális összekacsintásunk egy értékazonosság mentén lévő fikció. Fikció, hiszen a hitelességéről nem lehetnek valódi benyomásaink.

Nem iszom alkoholt, nem dohányzom, tudatmódosítókkal nem élek, de még csak nem is kávézom, sőt még a rohadt almát sem kedvelem. Ihletet és motivációt az írásaimat olvasók visszajelzéseiből merítek, a verseken keresztül szedem szét és rakom össze a világot, és próbálom részeit érteni, még akkor is, ha elfogadom azt, hogy az egész megérthetősége nem lehetséges. Az alkotás egy tudatforma, a képzelet játéka, a feldolgozás egy lehetséges útja, meditáció, önismeret.

---

Kérdez, szerkeszti: Gergely Tamás

(Folytatjuk)

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ