Ha nem kifejezetten kabaréba illő mondolat ez, akkor minden hír egyben álhír is – a másképp értelmezők, konteózók, konspirációs fantazmagóriák belátásában érdekeltek, „fake news”-ok formálásában motiváltak számára. Még akár mulattató is lehet némely eseményük, de formálódhat a tapasztalat olyan hallomássá is, melyben a reális és tudományos folytonos birokra kel a valóságmagyarázatok színes kavalkádjával, s kitermeli ezzel önnön piaci helyzetét, közvetett-képviselt vagy közvetlen közléstermékként áruba bocsátható alakzatait. Évezredek teltek el mítoszok, igaz történetek, mesék, tanmesék, szimbolikus közlések, írott vagy szóbeli, szakrális vagy tudományos tanok, képzetek és képzeletek olyfajta forgalmazásával, melynek mai-tegnapi olvasatai immár a folklórtudomány vagy a populáris szemiotika kézikönyveiben szerepelnek teljes joggal. Lehetséges tehát, miért is ne volna, hogy csak definíció kérdése éppen, mi az, ami korunk népei számára nemcsak élő történetként, lehetséges jövőként vagy virtuális múltként létezik, s ha vannak világképek az ősi idők óta, miért ne lehetnének konspirációk is éppúgy, mint amit hajlamosak vagyunk Valóságként meghatározni. A bármely világmagyarázat mint valóság, a tetszőleges történet mint személyesen átélt, vagy a tudományos figyelemre is méltó mint utóbb megcáfolásra érdemes éppúgy része énünknek, mint a vallások teóriái és kultúrák keletkezési képletei, politikusok fantazmagóriái vagy bármely népek „nem hivatalos” tudása bármiről, ami attól kezdve akár népi képzelet, akár szuper-teória is lehet.

„Az ilyen szuper-konspirációk megszűnnek csak történetként létezni, és világ­magyarázatokká válnak. Alternatív világképekké, amelyek a tudomány, politika, vallás uralkodó tézisei mellett, azoktól függetlenül, azokkal sokszor szembe menve léteztek és léteznek. Tudnunk kell ugyanis, hogy a kultúrát meghatározó világkép soha nem homogén. Számtalan népi/vernakuláris világmagyarázat létezett és létezik. Ezek a ’hivatalos tudás’ mellett, a ’nem hivatalos tudás’ keretein belül létező olyan világképek, amelyek a körülöttünk lévő valóság valamely szegmensét az intéz­ményesült tudástól és hivatalos doktrínáktól eltérően értelmezik. Az adott korra jellemző domináns világkép(ek) és az alternatív világképek egymással mindig dinamikus kapcsolatban működtek. A vernakuláris világmagyarázatok kiegészít­hették, erősíthették, megkérdőjelezhették, vagy akár el is utasíthatták az uralkodó vagy hivatalos világmagyarázatokat. Ezekből, a napjainkra már egymásra torló­dott világképekből áll össze az adott korra jellemző ’nem hivatalos tudás’, amin keresztül megérthetővé válik a kultúra és a társadalom dinamikája, változásokra, traumákra, más kultúrákkal való kölcsönhatásokra adott reakciói. Persze, nem jelenthetjük ki, hogy ezek az alternatív világképek teljes egészében ’népi’ erede­tűek lennének. /…/ Kötetünk az alternatív világképek fogalma alatt nem csupán az ilyen ideoló­giákat elemzi, hanem különféle társadalomtudományi módszerekkel az elmé­leteket megalkotó, azokban hívő és azokat fenntartó szubkultúrákat, kisközös­ségeket is. Célunk távolról sem az egyes elméletek, vagy világképek cáfolása, illetve alátámasztása kíván lenni. Nem szeretnénk egyetlen összeesküvés-elmé­letben hívőt sem kinevetni, kifigurázni, vagy épp ellenkezőleg, az általa követett elképzelésekért való következetes kiállása miatt pozitív színben feltüntetni. Nem mondjuk meg, hogy mi igaz és mi hamis. Kötetünk folklorista, kulturális antro­pológus, történész és vallástudós szerzői nem minősítenek, hanem bemutatnak, elemeznek és megérteni igyekeznek. Mint minden úttörő vállalkozásnak, nekünk sincs azonban könnyű dolgunk. A téma átfogó kutatását tudományszakunk még nem végezte el…” – írja a szerkesztők egyike, Povedák István a Hubbes László Attila segítségével közösen gondozott Tapasztalatból hallottam… Alternatív világképek, összeesküvés-elméletek társadalomtudományi elemzése című kötet bevezetőjében (11. old.).i

Az alternatív világképek és összeesküvés-elméletek kutatásához című írásában (9-12. old.) Povedák István szerkesztő-szerzőként körvonalazza azt a konferencia-tanulságot és kötet-tartalmat, mely az Olvasót az Elméletek és összeesküvés-elméletek fejezetben, az öt közül az elsőben invitálja a mélyebb megértési és megismerési szférákba. Ugyanitt a szerkesztő-társ Hubbes László Attila további Gondolatok az összeesküvés-elméletek kérdéseihez című szakirodalmi felvezetéssel egészíti ki a körvonalakat (13-26. old.), jelezve, mennyi mindenféle gyanakvás, ember- és társadalomtudományi tépelődés, biztonság- és manipuláció-tudományi eszköz, köznapi ódzkodás és tétova kitettség kapcsolódik a titkos tudások, politikai bajkeverők, elméletalkotók és igazságkeresők, spekulálók és „hivatalos” közvélemény-képviselők, „alternatív tényeket” ismerők és termelők, „újbeszél” nyelveket kimódolók, „Gonoszt és a sötétséget” szolgálók, önigazolás-vágyakkal szereplők, titkos tájékoztatók és kognitív disszonanciákkal játszadozók sokrétű világához. Írása az „agymosott birkanépre” ugyanúgy kitér, mint a sajátos „korszellemet” képviselők térnyerésére, uralmi ügyintézőktől vagy kancellároktól a belbiztonsági ügynökökig, kollektív tudatformákat gyártóktól a magánprófétákig és jósokig, vizionáriusoktól az új világrendek és „digitális mindenhatók” uraiig egy sereg olyan jelenségre hívja föl a figyelmet, amelyekre köznyelvi fogalmak többségében nem használják az összeesküvés-teóriát, de követik annak belső logikáját. A korhangulatok és haszonvételi eszköztárak széles körei tartoznak ebbe a tudás-szférába, ugyanakkor az írástudók árulásának vagy a bizalom rutinjaival és tartalékaival visszaélők egyre gyarapodó köreinek megfogalmazható ügyességének köszönhetően ma is egészen makro-méretekben tobzódik az apokaliptikus fenyegetés megannyi eszköztára vagy az ilyesmit leleplezni kész „konspirituális” lényeglátás igazság-kereskedése is.

A tanulmány teljes szövegét a Periszkóp portálon lehet elolvasni