Ahogy a napsugár bevonul a tájra,
kisöpri grádicsát a város peremén.
Remeteszeg felett kárminpiros dalra
fakad lilalehű pázsitja az égnek.

Ahogy az ághegyen kövéredő ködből
harmattá merevült szutykot vet magáról
zöld rügy, vetkőzteti házak falát a fény.
Felsejlik smaragdja a zúzmarának is.

Fényt kortyint a fecske a Jókai utca
macskaköveiről. Kékörömű kertet
álmodik az Ebhát: fény gördül rajta át.
Kistemplom gombjába belecsimpaszkodik

a Koronka felől érkező Nap. Poklos
patak martja zizzent aranyló mezőket.
Üvegház hajdani bús-békés villogása
bolgárkertek békéjét emlékezi.

Ahogy az óváros szíve belekondul
a Kincses-dombokról idetavaszodó
kósza napsugárba, lendülök én neki
újra és újra ízlelni ezt a várost.