Őszi verőfényben

Moha-puha kézzel simogat az ősz,
sárga lombok hullnak melankóliába,
a gát fölött őszi eső Marost tetőz,
a Hétfák üstökét kósza szél cibálja.

A Cinege-tetőn csak ődöngök magamban,
gyermekkori emlék ördögszekért gördít,
s vád olvad lassan a szeptemberi napban.
Ide állíttattál! De ki áll ma őrt itt?

Önálltató üzenet a Hétfáknak

Azon a napon, amikor angyalföldi lakásunkból
rálátni az udvarfalvi templomtoronyra,
s a Cementlapok fölött, a keskeny part homokjára
kirakja a folyó kerek köveit a Kelemeneknek,
mint tökéletesre csiszolt élnélküli gondolatokat;

Azon a napon, amikor az Istenszéke bazaltkavicsára
lelek a Nagygát fölött, mint árva önmagamra,
mely nem állja már a vad víz görgetését, fáradtan
kopni kezd, hagyja hogy betemesse az idő
homokja, hogy mindent újra lehessen kezdeni;

Azon a napon, amikor a keletre kitáruló ég
vadludakat reptet délnek, s bőrömet simogató szellő
érkezik nyugatról pirosra súrolva az aktuális
naplementét, s a Turbinaárok víznyelője monoton
szürcsöli a Maros vizét, hazaérkezem hozzátok.