Győrffy Gyula: Hamvazó szerdán

Vége vége! kimúlt, mint a többi,
Belehalt a vígság mámorába…
Nincs több olly kimúlás a világon,
Ollyan víg, mint a farsang halála.
Jobban vigad ő a végórában
Mint közepett élete javában.
Elvonult felettünk mint az álom
Eltemettük az utolsó bálon.

Eltemettük szép virágos sírba,
Egyszerű sírkő mereng felette,
E szó: „emlékezet”, van rá írva.
Ifjú kéz írá, midőn temette,
Elgondolva az élvezett jóra:
Mennyi öröm, mennyi édes óra…
bár megválni tőle nem kívánna,
Szíve hasztalan eped utánna.

Elég a farsangolásból ennyi,
Tegyük le a tarka álarczákat.
Sok ábrándtól elzsibbad a lélek,
S megárthat a mi sok élvezést ad.
Sok vígságtól már sok ifjú élet,
Mint a füst és árnyék, semmivé lett.
Sok édes mármornak fáj az ára,
Józanodjunk hát ki valahára.

Rút önzés lenne s nem csekély szégyen
Sírját ásni a polgárerénynek,
Feláldozni saját tetterőnket
Ábrándoknak és hiú reménynek,
Elég volt a víg életből ennyi,
Most annál több hasznosat kell tenni,
Mert apáink reménykedve várnak:
Milly fiakat adtak a hazának?

És te farsang, tünedékeny álom!
Nyugodjál békében eltemetve.
Ne legyen álarczod hamissága
Egy hívednek sem szemére vetve! –
Megfékezve már a szenvedélyek.
Ábrándjait szétűzé a lélek.
Ösvényünkön józan észszel járunk,
S szorgalmunktól ép gyümölcsöt várunk.

Vasárnapi Ujság, 1855. február 25.

A szerzőről: Győrffy Gyula (telekesi), ügyvéd és országgyűlési képviselő, költő, szerkesztő (1835. nov. 30. – 1885. okt. 6.)