„…a fényképezést kezdettől fogva olyan eszköznek tekintettem, amely hozzásegít, hogy feltárjam és minél átfogóbban rögzítsem az engem körülvevő világot…” Ezt Halász Gyula – aki Brassai művésznevén tett szert világhírnévre – írta a két világháború között, Berlinből és Párizsból hazaírt leveleit tartalmazó kötet előszavában. A könyv Előhívás címen jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában, Horváth Andor szerkesztésében.
Brassai – aki nemcsak fényképészként, hanem képzőművészként, íróként, s nem utolsó sorban újságíróként is jelentőset alkotott – megállapította: „A világ a hetvenes évekig közönyös, sőt ellenségesen elutasító volt, akárcsak magam a harmincas évekig, hogy azután hirtelen tudatára ébredjen annak, hogy a fényképezőgép a jelenkor egyik elsőrendű művészi kifejezőeszköze. E felismerés eredménye, hogy világszerte átértékelték a fényképészetet megillető helyet. A múzeumok, az egyetemek, a gyűjtemények, a kiállítótermek, amelyek korábban csak a festészetet, a szobrászatot, a rajzművészetet bocsátották be falaik közé, lassan kitárták előtte kapuikat.” Mint vallja: „Felismertem, hogy a fényképezés korunk sajátos közlési eszköze…”
Illyés Gyulával való beszélgetése során számolt be Brassai arról, hogy miért jutott eszébe harminc éves korában a fényképezés: „Mert nem fértek már el bennem a képek; annyit szedtem magamba főleg az éjszakai csatangolásaim során. Ki kellett adnom őket, más – közvetlenebb – formában is, mint amit az ecset nyújtott”. Horváth Andor, Brassai levelezésének gondozója és közreadója ebben a mondatban fedezte fel a titkát annak, hogy miként lett Brassai a fényképészet egyik nagy úttörője, klasszikusa: „Ő ugyanis nem fényképészként lett művész, hanem művészként választotta a fényképezést… Mi másra utal kijelentése – ’nem fértek már el bennem a képek’ – ha nem arra az élményfelhalmozódásra, amely valóban a művészi kifejezés új formáját követelte, de vajon nem vet-e fényt arra is, hogy az élmény eleve bizonyos formába szerveződött, művészi lehetőségként kereste a megnyilatkozást.” Méltatója szerint Brassai nagy erőpróbája: „a való világ objektív hitelű képe – és művészi látomása”.
Álljunk meg ez utóbbi kijelentésnél – „a való világ objektív hitelű képe” – ugyanis ennek a képnek a megrajzolása a sajtó elsőrendű szerepe, feladata. S mikor sajtóról beszélek, akkor abba beleértem a nyomtatott sajtót, a rádiót, a televíziót és az online médiát is. A rádión kívül valamennyinek eleme a kép – legyen az fénykép vagy mozgókép.
Tehát „a fényképezés korunk sajátos közlési eszköze”. Ezt a gondolatot közel negyven éve fogalmazta meg Brassai, s bár a technika azóta óriási mértékben fejlődött, s általa hozzáférhetővé vált a mindennapi fogyasztók számára – maga után vonva a fotózás demokratizálását és devalválását – a fényképezés nem szűnt meg korunk sajátos közlési eszközének lenni.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 2016 elején hirdette meg a Brassai nevét viselő sajtófotó-pályázatot. A felhívásnak sikere volt, a szakmai zsűri mintegy ezer pályamunka közül választotta ki a legjobbakat, az alkotókat pedig a szakmai szervezet őszi nagykárolyi rendezvénye keretében, a Károlyi-kastély által biztosított méltó és ünnepélyes környezetben adta át a díjakat a különböző kategóriák nyerteseinek. A sikeren felbuzdulva a MÚRE a következő években is kiírta saját sajtófotó-pályázatát, a legutóbbi, tavaly meghirdetett pályázatra beküldött munkákat vándorkiállításon láthatja Erdély különböző városainak tárlatlátogató közönsége. Nagyvárad és Kolozsvár után most éppen Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában tekinthető meg a tárlat.
Erre a pályázati kiírásra, a korábbi évekhez hasonlóan, közel harminc alkotó mintegy ezer felvételt küldött be, ebből kellett válogatnia a zsűrinek.
A képzőművészekből, fotográfusokból és médiaszakemberekből álló zsűrinek nem lehetett könnyű dolga, ugyanis a felvételek – Brassai szavaival élve – „a való világ objektív hitelű képét adják”.
Ez pedig nem kis feladat.

Forrás: Bukaresti Rádió, magyar nyelvű adás, Vélemény rovat, 2019. március 05.