Helga éppen mosogatott. Ura, Ernő fáradtan tért haza a munkából. A postán dolgozott. Havi bére csak százezer forint volt. De Helgával kiegészítve azért megéltek édes kettesben. Gyerekük nem volt. Ernő most valami nagyot akart mondani, hiszen író volt. Egy regényt írt. De felesége már unta, hogy kedvese élete csak abból áll, hogy elmegy reggel dolgozni s amikor hazajön, lefekvésig csak ír. Nem mozdultak ki sehova. Sehova nem jártak, legalábbis az utóbbi időben, szórakozni.
Ernő lepakolt s azt mondta Helgának:
– Csinálj nekem szendvicset! Hármat!
– Azonnal! – mondta Helga zavartan, oda se figyelve.
Ernő látta feleségén, hogy nincs minden rendben nála. De nem akarta megkérdezni, mi bántja. Helga elkészítette a szendvicseket s ura alig öt perc alatt mind behabzsolta. Utána már nem is szólt Helgához, nekiült írni.
Az asszony, ahogy befejezte a házi-konyhai munkát, átment a nagyszobába tévét nézni. Miközben Ernő írt, észrevette, hogy felesége nagyon csendben van.
– Mi baja ennek? – gondolta.
Abbahagyta az írást s kiment a konyhába rágyújtani. Gondolkodott, tépelődött, hogyan közelítsen feleségéhez. Majd rávette magát, bement a nagyszobába.
– Drágám, mi bajod van?
Helga zavart lett hirtelen. Aztán kiöntötte a lelkét:
– Csak elmégy dolgozni s hazajössz és írsz. Sehová nem megyünk az utóbbi időben szórakozni. Még hétvégén sem. Én tudom, hogy író vagy, de megfeledkeztél rólam. Miért éled bele magad annyira az írásba?
Ernő még jobban zavarba jött. Végül is igazat adott Helgának.
– Drágám, írás nélkül nincs siker! – mondta.
– Épp ez az, hogy sikered sincs s mégis nagyon beleéled magad!
– Hát épp azért! Akarom a sikert!
– De ennyire? Hogy rám se hederítesz? – kérdezte dühösen Helga.
– Ne haragudj, de most belekezdtem egy olyan regénybe, amiről tudom, hogy jó! – mondta Ernő.
– És ha megírod, majd kiadod? S nem veszi senki? Ez a nagy siker?
Ernő most már dühös lett.
– Jó, akkor engem hagyj békén! – mondta dühösen s otthagyta faképnél a nagyszobában és átment írni.
Helga nagyon megsértődött. Kiment a konyhába rágyújtani. Ernő hallotta, de nem foglalkozott vele, írt tovább. Tudta, hogy úgyis megbékül majd. De ezek a gondok – mármint amit Helga mondott – kínozták agyát – s kicsit elgondolkodott rajta.
Kiment a konyhába.
– Most nagyon haragszol? – kérdezte.
Helga nem válaszolt.
– Más nő az én helyemben elválna! – mondta.
– Ugyan már! Ezen ne vesszünk össze! Most írok, aztán hétvégén elmegyünk moziba vagy színházba, jó?
Helga meglepődött.
– Ezt komolyan mondod?
– Hát persze. Ha nem írok egy Tolsztoj regényt, akkor minek törjem magam?
– Jól van, akkor te ne haragudj! Menj, írj csak tovább!
S Ernő arcon csókolta feleségét. Ment hát a dolgára. Helga meg elnyomta a csikket s visszament tévézni. Este, mikor ágyba bújtak, Ernő egy folyóiratot vett a kezébe, amiben írása szerepelt. Helga csak nézte és figyelte.
– Te mindig csak folyóiratokat olvasol? – kérdezte.
– Nem mindig. – válaszolta a férj.
– Soha nem látok a kezedben Népszavát, vagy mondjuk Nők Lapját. De még HVG-t sem.
Ernő egy pillanatra a levegőbe nézve elgondolkodott.
– Nők Lapját minek is olvassak?
– És a Népszava? Hiszen az is politika. Kötődik egy kicsit az irodalomhoz, nem?
– De. Igazad van. De csupán csak a politika engem nem érdekel.
– Tényleg csak a szépirodalom érdekel? – kérdezte Helga.
– Nem. Hiszen politizálok is.
Majd legyintett.
– Különben is túl vagyok azon, hogy olyat olvassak!
– Nem vagy kicsit nagyképű?
–Nem. Hagyj már engem – zárta le a vitát Ernő s letette a folyóiratot.
Majd sóhajtott s azt kérdezte:
– Akkor megyünk szombaton színházba?
– Igen. Csak nem tudom, mit nézzünk meg…
– Válassz ki valamit. Na, én alszom, holnap dolgoznom kell.
S balra fordult. Felesége is lekapcsolta a villanyt.
Reggel Ernő fásultan ment dolgozni. Felesége kedvéért mindent megtett, de igazából nem volt kedve színházba menni. De ha kellett, hát kellett.
Aztán végül a paraszt Hamletet nézték meg. Helga remekül érezte magát. Nem úgy Ernő. Mikor a színházból hazaértek, Ernőnek már nem volt kedve írni. Lefeküdt s ismét a kedvenc folyóiratát vette a kezébe. Helga ezt már nevetségesnek találta.
– De miért nem olvasol más újságot? – kérdezte.
– Hagyj már engem. Hadd olvassak azt, amit akarok.
– Miért nem olvasol például 168 órát vagy akár könyvet? – kérdezte Helga.
Ernőnek kezdett felforrni az agyvize.
– Most a te kedvedért olvassak Népszavát?
Helga hallgatott, nevetségesnek találta ezen vitatkozni.
Másnap Ernő hozzákezdett lázasan írni. Teltek a napok s a regényből egyre több oldal készült, íródott meg. Helga meg éppen bevásárolt s vett egy Népszavát is. Olvasgatja, amikor nem hisz a szemének: az ura Gedó Ernő neve szerepel benne. Nem akarta még megmutatni.
– Majd este az ágyban! – gondolta.
Aznap az ágyban ismét a saját lapját olvasta Ernő s Helga ezt már megszokta, de magánál tartotta a Népszavát is. Majd férje orra elé dugja a lapot, ahol annak a neve van. Ernő meglepődik.
– Rólam írnak? – lepődött meg.
Egy sumák hazugsággal terelte el a figyelmet a dologról:
– Ez nem nagy szám! Én már vagyok olyan ismert író, hogy engem megemlítsenek, anélkül hogy tudnák róla!
– Az lehet. De azért én elolvasnám, hogy miért írnak rólad, ha csak pár szót vagy mondatot is! – érvelt Helga.
Ernő elpirosodott. Letette a folyóiratot s azt mondta:
– Add ide!
Helga átnyújtotta a lapot.
Ernő olvasni kezdte s egész villanyoltásig le sem tette a lapot. Helga mosolygott magában. Mikor letette a lapot s villanyt oltott, csak annyit mondott félhalkan:
– Ezután odafigyelek a Népszavára is!
S elaludt.