Kiss Székely Zoltán: Utolsó pohár

Áprily Lajos Törött pohár című versére

Metszett üvegben édes óborom.
El ne törjön, ügyelünk rá nagyon.

Kezdetekkor még öt testvére volt,
belőlük tanítványok lelke szólt.

Emlék. Ajándék. Eljövetelé.
Így gördítettek szót a sors elé

barátaim: Maradj! Itthon maradj!
S a Trébelyszőlő üzent: El ne hagyj!

De eljöttünk. Idegen tájakon
Maros-menti borokkal csak rokon

zamatot s ízt kínált az öt pohár.
Elpattant mind. Egy katicabogár

téblábol az utolsó peremén.
Beleiszom, s örömöm lelem én,

ha metszett testén s borán átdereng,
miközben ívén csöpp pára feszeng,

asszonyom keze, ahogy otthonit
tölt e borospohárba rendre itt.

S ahogy felkacag, feledem korom.
Kristály-emlékbe csillan óborom.


Áprily Lajos: Törött pohár

Metszett üveg volt, karcsu és finom.
Meglöktem: csillámló kis romhalom.

A páros útkezdés emléke volt,
csendülésében múlt idő dalolt.

A pohárszék polcán kecsesen állt,
de névnapon aranynektárt kinált,

a Marosmente pompás óborát,
volt benne rizling és szürkebarát,

s amit adott a dús szőlőjü táj: 
leányka, furmint, csuda-muskotály.

Itták vidám kedvű professzorok,
zendült is egy-egy érzékeny torok,

s szürcsölt ebből, ha volt édes borom,
fiatal ajku s kedvü asszonyom.

S ivott belőle jó Kuncz Aladár…
Meghatva nézlek, tört borospohár.

1965

2019. március 15.

Szóljon hozzá!