honnan van, nem kérdem
költői szóval, miért ez idegen
érzés, mikor otthon lehetnék
abban a tájban, ahol születtem
s nevem beírták az anyakönyvbe
nézem a dombokat, arcokat
(Nagy Anna festménye)
belső szobákat, hangulatokat
látom a különbséget –
máshová ült be a csend
átfutott fölöttünk a tetőn
idegenek laktak alatta
csak az utca volt otthonos
mindenki azt akarta
árus, üveges, cigány, fagylaltos
az én képem a járdáké, árkoké
amibe beleszaladtam
(és látod olvasóm, a rím utolér
hiába szaladok előle)
ahogy a tavasszal ’muszájul’
kigyomlálandó árok és járda
párosan futott útszélem felé
– háromkerekűvel voltam, nem gyalog –
s a fa vastag törzse nekem futott
(nem tértem ki előle)
talán az állam hasadt fel akkor
később a szemöldököm
már két keréken s fék nélkül
mint megvadult gyermek
éppen nem láttam a ’szememtül’
jaj, mennyi baj, mennyi varrás
maradt el!
összeforrt minden vágás
magától
mit életem ejtett rajtam
egyedül

2019-03-14

1. Gergely Tamás:
   2019. március 21. 16:07

   Beforr minden vágás, igen