Kájoni János emlékévet hirdetett a Hargita Megyei Kulturális Központ a neves polihisztor születésének 390. évfordulója alkalmával. Lévén, hogy Kájoni születésének időpontja és helye kérdésében még nem egyeztek meg a történészek, egyértelmű dokumentumot még nem találtak erre vonatkozóan, csak feltételezik, hogy Kájoni 1629-ben született. A hajdani Szolnok-Doboka vármegyei, ma Beszterce-Naszód megyei Kiskájon és a Kolozs megyei Jegenye egyaránt saját szülöttjének tartja.
A mindent is tudó internetes lexikon szerint mindként településnél az áll, hogy „Itt született 1629-ben Kájoni János”. Jegenye leírásánál még annyit tudunk meg róla, hogy „ferences szerzetes, európai hírű zeneszerző, orgonaművész, aki 1687. április 25-én halt meg Gyergyószárhegyen”, Kiskájon leírásánál csak annyit tartott fontosnak megjegyezni a szócikk szerzője, hogy Kájoni János volt „a Kájoni-kódex alkotója”.
Lévén, hogy bizonytalan Kájoni születési időpontja, miért éppen most rajtol a Kájoni-emlékév? A választ a csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezői adják meg: a nemzetközi hírnévnek örvendő régizenei rendezvény egy, a Kájoni János füvészkönyvéről szervezett konferencia kapcsán jött létre, a Magyar Herbárium ismertetésekor pár darab csendült fel a Barozda együttes tagjainak előadásában a Kájoni kódexben lejegyzett dallamokból. Később a Barozda tagjai Kájoni együttes néven népszerűsítették a régizenét, a népzene felől közelítve meg annak előadásmódját, a Herbáriumról szóló konferencia kísérőrendezvényéből pedig országos rangú régizenei fesztivál lett. Tegyük azt is hozzá, hogy a román televízió magyar nyelvű adásának támogatásával történt mindez. A fesztivál immár 11. éve az Európai Régizene Fesztiválok Hálózatának tagja, s ez a hálózat március 21-én, Johann Sebastian Bach születésének napján ünnepli a régizene napját. Nem is kell jobb alkalom, mint a tavaszi napéjegyenlőség napjára eső Bach-évforduló a Kájoni-emlékév nyitányának.
Szó esett jegyzetem bevezetőjében arról, hogy Kájonit saját szülöttjének vallja Kiskájon és Jegenye egyaránt. De sajátjának tekinti Kájonit valamennyi település, ahol szerteágazó és eredményes munkássága során megfordult, rövidebb-hosszabb ideig tevékenykedett: Csíksomlyó, Mikháza vagy Gyergyószárhegy.
De tovább továbbfűzhetjük a gondolatot: Kájonit magáénak vallják a magyarok és a románok egyaránt, a román voltát hangsúlyozók egy – Kájoninak tulajdonított – bejegyzésre alapozzák, miszerint a tudós ferences szerzetes így vall saját magáról: „Natus valachus sum”. Bizonyára Kájoni korában ez nem volt fontos, legalábbis nem annyira, mint manapság, a nemzet fogalma más jelentést takart.
De most, amikor éppen a marosvásárhelyi véres márciusra emlékezünk, talán üdítően hathat egy olyan személyiségre való emlékezés, akit mindenki a magénak vall, akivel sokan képesek azonosulni. A tudós, polihisztor Kájonival. Betartva a léptéket és az arányokat, akár azt is mondhatnánk, hogy az lehetne Kájoni a Székelyföld, Erdély számára, mint Mátyás király Kolozsvár számára. Egy mindenki által tisztelt, elfogadott, integráló személyiség.
Tehát kezdődik a Kájoni emlékév. S ennek jegyében Kájoni munkássága kerül az idei Régizene Fesztivál középpontjába. Aki amiatt aggódik, hogy ez által provinciálissá szűkül a rendezvény, azt megnyugtatják a szervezők: a Kájoni által lejegyzett és így megőrzött dallamok az egységes európai zenei kultúra részét képezik, hasonló dallamokat jegyeztek le nyugati kolostorokban is, így a műfaj művelői egyaránt sajátjuknak érzik, éljenek és alkossanak bárhol a vén kontinensen.

Forrás: Bukaresti Rádió, magyar nyelvű adás, Vélemény rovat, 2019. március 19.