Nem vagyok túlságosan nagy kávés, nem ismerem különösképpen sem a kávé fajtákat, sem a márkákat, és szinte bizonyos, hogy nem tudnám megkülönböztetni sem a pörkölés, sem a keverék alapján, melyik az ideális. Mint ahogyan soha nem merültem el annak a megismerésében sem, hogy a különböző földrészeken, a világ országaiban mi a jellegzetessége az éppen ott elfogyasztott barna vagy fekete italnak, és még azt sem tudom, hogy miért jobb tejjel vagy tej nélkül, barna vagy fekete cukorral vagy egyáltalán cukor nélkül.

De minthogy a tegnap az egyik kávézóban kellett találkoznom valakivel, és még nem érkezett meg, csak rendeltem egy kávét, és a mosolygós kiszolgáló kislány letett elém egy paksaméta papírt: tessék írni egy verset, mondta, és akkor majd nem kell fizetni. A részben megvonalazott, tenyérnyi lapon ott sorakozott mindenféle eligazító szöveg, románul, amely hevenyészett magyar fordításban valahogyan így hangzana: csak egy kávé távolságra vagy a lírai pillanatoktól, az igazi ihletforrás soha nem online, hanem offline érkezik. Csatlakozzál a Fizess verssel mozgalomhoz. Fényképezd le mobiloddal az általad megírt verset, tedd fel az Instagrammra és nyerhetsz egy meet-greet-et a három platinalemezes énekessel.

A szövegből csakhamar rájöttem, hogy a nálam jóval fiatalabb költőnek lévendőket szólítja meg, hiszen a tizen- és huszonévesek egyre inkább kezdenek átvándorolni az Instagrammra, otthagyják a kutyákkal és macskákkal, virágokkal, ételreceptekkel, születés- és névnapi felköszöntőkkel teli Facebookot, azaz szüleik világhálós találkozóhelyét. Azután meg az a meet-greet, gondolom a találkozás és üdvözlés, sem nekem szól, hiszen fogalmam sincs a műfajról, nem is beszélve a platinalemez tulajdonosának a nevéről, akiről soha nem hallottam, de hát ez már az én hibám.

Summa summarum, nem írtam semmit, kifizettem a kávét és amint lépkedtem kifelé, eszembe jutott, hogy mintha már a tavaly láthattam valami hasonlót. Hát persze, csaptam a fejemre, itt a tavaszi napéjegyenlőség, illetve a tavasz első napja, amelyet már több mint két évtizede kineveztek a Költészet Világnapjának. No, majd utána nézek – fogadtam meg magamnak és úgy is tettem. Kiderült, hogy a versírással és az ingyen kávékkal ezen a napon mindazokra a költőkre-írókra is emlékeznek, akik a kávéházak valamelyik sarkában körmölték a verseiket, vagy más szövegeiket, és ezzel fizettek. Lehetett volna akár Ady is – gondoltam, vagy éppen József Attila, de hát őket csak a versekből ismerem, de vannak más, személyes élményeim is. Többször láttam például Nagyváradon Horváth Imrét kávéházi asztalnál, egy-egy kávé társaságában üldögélni, ott volt mellette a papír és a ceruza, és még akkor sem zavarta senki a magányát, amikor más asztaloknál nagy volt a tülekedés. Az alkotás glóriája, láthatatlanul is, ott csüngött a feje fölött és ezt minden bizonnyal mások is megérezték.

És eszembe jutott még valami: ezen a napon, március 21-én született Kassák Lajos, egészen pontosan 132 évvel ezelőtt, márpedig ha a költészet világnapja, akkor érdemes rá emlékezni, annál is inkább, mivel manapság, ideológiai alapon, munkásságának mind a két tartópillérét, az avangárd költészetét és a konstruktivista képzőművészetét is szeretnék összezúzni. De hát nem ő az egyetlen, hiszen nemrég nem kisebb helyen, mint a Sapientia Egyetemen, egy nem túlságosan neves irodalomkritikus éppen azt fejtegette: a kisnemesi származású Ady csupán azért kellett a zsidó szabadkőműveseknek, hogy általa, tehát egy magyar ember által rombolják a nemzetet.

Szóval a költőknek is megvan a maguk sorsa. Azaz, mintha manapság nem csupán a kávét pörkölnék…

Forrás: Bukaresti Rádió, magyar nyelvű adás, Vélemény rovat, 2019. március 22.

1. Gergely Tamás:
   2019. március 23. 15:59

   Erõsen szeretném tudni, ki a zsidózó elõadó a Sapientian…