(emlékek a Sárgaház folyosója c. naplóból)

büszkén járt-kelt közöttünk
nagyon régen egy ember
mikor az út menti fák mellkasát
döngette még a szél
a tiltott karácsonyok hevében
vörös csillag pislákolt az égben
a vaskos beton toronyházak előtt
megállt leintette az arra járót
aztán így beszélt
a világ tele van rejtélyekkel
hamisítatlan misztériumok lengnek
körül minket – de ti
csak egymásra figyeljetek
az a szeretet mi bennetek lakozik
ki ne fogyjon
szemhunyásnyit el ne hagyjon
mert jönnek idők meglátjátok
amit látnotok sosem kéne
fejed fölött megosztják mindened
földet lelked szellemed
kisemmiznek egészen
ellened fordítják saját gyermeked
és egyre csak zúgta látomásait
bősz vad folyók hangját hallatta
alamizsnát vagy borravalót
sosem kért
semmi szívetekig fel nem ér
ezt hajtogatta
csak mindenkit arra kér
füleit be ne fogja
szemeit be ne csukja senki
főként azok nem
kikben szemernyi kegyelem nincsen
megmaradnak mások is
csak hát tudjátok
örökké lesznek rácsok
mert azok a szokások
a szokások