Írjunk felejtést!
Amikor mindenki visszaemlékezést ír, merész tervvel hozakodom elő.
Barátaim, írjunk felejtéseket is! Irodalmi felejtést, történelmi felejtést, kortársi, nemzedéki, zenei és filozófiai felejtéseket.
Lehet, egyesek avval utasítanak vissza, hogy javaslatomban nincs semmi eredeti, mert a visszaemlékezések is tulajdonképpen hasonló célt szolgálnak.
Ugyanis a legtöbb visszaemlékezés is jótékony homállyal veszi körül a megélt eseményeket. Ezek olyan szellemi sajtok, amelyek érettségét az óriási likak bizonyítják. Ebben van is valami. Sokan azért emlékeznek, hogy saját szerepüket felejtsék.
Így születnek a korommal írt képek a múlt időről, amely alatt csak az emlékező lelkiismerete lobog.
Ilyenkor arra gyanakszom, hogy valami titkos kapcsolat lehetett a merész láng és az idő kormossága között.
Én azonban kézzel törlöm le a kormot, majd megsimogatom az emlékezőket is.
És azt mondom nekik: gyertek, fürödjünk meg egyszer a felejtés vizében, azaz a mesebeli élet vizében. Lehet, kissé bekormozzátok ezáltal az élet vizét is, de a víz hamar elúsztatja a kormot.
Azután – immár tisztán és könnyű szívvel – írjunk érdekfeszítő, sőt leleplező felejtéseket.
Ne feledkezzünk el soha gyermekkorunk és ifjúságunk felejtéséről!
Ez egyébként szokványos, jól begyakorolt felejtés. Majdnem minden ember műveli, de egyik sem írja meg.
Pedig egyszerű: könnyen nyomon lehet követni, amint a színek fakulnak, egybemosódik a csípős reggel a langyos délelőttel, közömbössé válik a madár és a macska, nem rejt többé titkot sem távolságuk, sem közelségük.
Azután felejtsünk szülővárost, otthont, régi csergőórát, kék pettyes tejescsuprot.
Ehhez járuljon hajdani iskolánk, merész terveink, lázadásaink, első szerelmünk, eszményeink felejtése.
Vagyis feledjük magunkat felnőtté, szülővé, sőt, nevelővé. Feledjünk elő tekintélyt magunkból. Amúgy is eltűntek a hajdani színek, ismeretlen a régi város, átépítették az egykori házat, tarthatatlan az ifjúkor eszménye, és eltört a tejescsupor.
Igyunk tehát felejtést a rég eltört csuporból!
Nem hűtlenség miatt, hanem szigorúan egyéni fájdalmunk enyhítésére.
Azután felejtsünk hivatást, hadvezérséget, tervezett fölfedező utat, az emberek boldogítását.
Jó a felejtés, mert elfödi gyengeségünket és életünk megszokott kényelmét.
Barátokat is felejtsünk, akik ide-oda tűntek, megszöktek szeretetünk elől, vagy felelős munkába, vagy magányukba, vagy a semmibe.
Felejtsünk, mert ezentúl csak abban lehetnek igazán újra együtt. Kihullott gondolatainkon bizonyára ismét együtt ülnek, koccintanak, és az ismeretlenség mélyén vitatják tovább az újjászülető Földet.
Felejtsünk távolságokat is, örökre zárt titkokat, amelyekhez el sem juthatunk: így őrzik meg láthatatlanságukat. Ha már nem válhatnak képpé, legyenek feledéssé. Nyugtassák meg végre tudniakarásunkat.
Ezenkívül az is hasznos kérdés, hogy hogyan felejtsünk el szavakat, felesleges mondatokat, nyomasztó nyelvemlékeket.
Dalokat is felejthetünk, szokásokat, mondókákat, régi meséket, műveltségünk egyre kínosabb terheit.
A görögök – ha jól emlékszem – Léthének hívták az alvilági folyót, amelyben felejtés hömpölygött. De remélem, hogy már pontatlanul emlékszem erre a hiábavaló mesére, amelynek több fájdalma van, mint haszna.
Mindegy. Evvel a vízzel locsoljuk meg torkunkat, ismereteinket, érzelmeinket. Talán afféle bolgárkereket kellene szerkeszteni a partjára, hogy árassza el múltunk veteményeit. Egykori virágzó kertjeinkben is nőjön a feledés paradicsoma és gyűszűvirága, a pillanatnak élő szívünk gyógyítására.
Csodálatos képesség a felejtés – ezt a lélektan tudósai is vallják.
Írjunk tehát lelkes, jövőbe mutató felejtéseket. Ne gyakran, csak tíz visszaemlékezés után egyet-egyet.
Van erőnk hozzá, van felkészültségünk.
Azt mondják, hogy az ember egy időn túl emlékeiből él. Szerintem ez nem igaz, legalább is rám és társaimra nem érvényes.
Az igazság az, hogy én és még néhányan felejtéseinkből élünk: abból merítünk megújuló lendületet.

1. CSELÉNYI Béla:
   2019. március 25. 08:53

   Kedvelem Bajor Andor írásait. Egy eszmefuttatáshoz hozzátartozik a keltezés, a forrás megjelölése. Ide kívánkozna a dátum, hogy tudjuk, érezzük, hogy melyik történelmi másodpercben volt ektuális a szerző szerint ez a fonák amnézia.

2. Demeter Mária:
   2019. március 25. 15:16

   Olyan jó nyugtató írás, és minden lényeges benne van.