Biztató találkozóra

Találkozzunk ismét a Várban,
Zolti bácsinál, mindahányan.

Kicsoda ő, Benczédi Endre,
akit ajánlunk szeretetre?!…

Endre Bé ? A felesége b. nevét
is felvállaló Anaklét:

Benczédi-Székely, a Bandi,
körülte sunnyogó lobbi,

őt életfogytig kiutálva
a Nyárád-széli muszáj-tájra…

Nem tűrte a képmutatást,
kapott érte bő „juttatást”.

Kinek fáj versekben lakó lelke?
„Úgy kell neki! Megérdemelte?!”

Hát hallgat a barátunk, Endre,
aki mindig merkelt a rendre,

bár szembe vele sose’ szállt,
inkább feldúltan félreállt.

Múltak szürkébe mocskolt évek,
süket idők,
nyomorúság
Székely-Benczédiéknek.

Endre nem is élt, meg se halt,
időérzéke elinalt…

Semmi nélkül semmült a kor,
semmivel soha semmikor…

Nyárádfelső magányosa,
rettegve regélő

sorsa-jósa,
fogadd szívünkből: lelkünket,
lélek-szerető szívünket,

szeretetajándékul,
miáltalunk:

téged költőként
szeretünk;

szeretünk
és
felvállalunk!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ