Ádám Gyula: Élet-képek
Karcfalva, HMKK-fotótábor, 2006
Cseke Gábor: Verso*
(Ádám Gyula-fotók hátára írnám…)
Ádám Gyulát mondok és önkéntelenül is a fotográfia szó jut az eszembe; vajon miért?
A köztudat (a csíkvidéki egészen biztosan!), a kilencvenes évektől kezdve elkönyvelte őt fényképező embernek.
Viszont az ő eddigi élete és munkássága jóval többről szólt a fotográfiánál.
Személyes döntése s a körülmények összejátszása okán alakult úgy, hogy kötődése a képzőművészetekhez látszólag formális. Középiskolában még képzőművésznek tanult, ám az egyetemi felvételi megálljt parancsolt…
A fotóval még csak azután jegyezte el magát.
Analóg fotózással kezdte, az alapvető tudnivalókat még a középiskolában sajátította el, majd moldvai csángó falvakba járt át rendszeresen, úgymond „hagyományt menteni”, az itt gyűjtött anyagból állt össze első kiállítása 1990-ben, csángóföldi útitársával, Barabás Zsolttal közösen. Az alakuló csíkszeredai színház fotósa lesz, majd a Hargita Megyei Kulturális Központ /HMKK fotó-videó referense. E mellett könyv- és kiadványszerkesztő grafikus, a HMKK által szervezett fotótanfolyam oktatója és koordinátora – több mint másfél száz tanítvány került ki a keze alól s nyert professzionális oklevelet fotografálásból. Sorra rendezte nagy hatású tárlatait, adta ki fotográfiai munkáit tartalmazó – egyéni és társszerzőségben készült – köteteit…
2018 vége felé, két képzőművésszel közösen Ádám Gyula fotói egy Triptichon elnevezésű kiállításon szerepeltek. Tárlatnyitás előtt egy nappal a kiállító terembe betévedt egy jóember, s miután alaposan körülnézett, az iránt érdeklődött, milyen készülő festészeti kiállítás műhelyébe csöppent? Felvilágosították: a rendezés alatti tárlat egyként tartalmaz festményeket és fotókat is.
– Fotókat? – ütközött meg a jóember és jobbra-balra tekergette a nyakát. – Itt én csupa festményt látok…
Hiába mutatták neki Ádám Gyula néhány látványos fotóját, ő kitartott saját benyomásánál. Valahol még igaza is lehetett: a Triptichon fotóanyaga akár festészetnek is beillett, ha felszínes, külsődleges jegyek alapján sorolják be valamilyen esztétikai skatulyába.
E felületi vétségben viszont nincs semmi sértő: se a fotóművész, se alkotásai megítélését illetően. Viszont arra figyelmeztet bennünket: vérbeli művész esetében a képteremtés műfaji és eszköz-határai könnyen összemosódhatnak…
A karcfalvi születésű Ádám Gyula, bár még a hatvanon innen van, máig már oly gazdag életművet teremtett, hogy ne csodálkozzunk, ha maga az alkotó sem ismeri pontosan annak valóságos dimenzióit. Ez az életmű annyira szerteágazó, ugyanakkor egységes, hogy már ma is pontosan meg lehet határozni a közös jegyeit.
Elismervén, hogy az Ádám-féle fotók rendkívül festőiek, fő erényük, hogy mindig a művész rendelkezésére álló fény teremti meg őket, divatozó mesterkéltségek, manipulálások nélkül. Fotózás közben – és ebbe értsük bele a képek digitális laboratóriumi feldolgozását, véglegesítését – Ádám Gyula arra törekszik, hogy a természetes fény emelje ki számunkra a látványt, a mélységeket és a tónusokat, mintha tekintetünk könnyedén áthatolna bármilyen homályon, derengésen, távolságon. Akár olyan érzésünk is lehet, hogy festményeket látunk, amiket nem festékkel, hanem fényjelekkel írt a nagy fokú beleérzés és szakmai tudás. Az Ádám Gyula használta eljárások nem is stílust, inkább módszert teremtettek, aminek csupán a logikáját lehet megtanulni, a receptjét soha. A szerszám és a mérce ugyanis mindig a művész kezében van, és azt nem veheti el tőle senki. Használata csakis őt illeti meg. No meg alkotásának tárgyát, ami az olyan fotográfus esetében, mint Ádám Gyula, aki mindenek előtt nem formákat fényképez, annál inkább – életeket, már-már magától értetődő.
behatolt életedbe
kimetsz belőle egy darabot
miközben rád mosolyog
és ellopja fényeid
azt a keveset ami életedet
beragyogja
majd megmutatja a lopott holmit
a képet, amely így szól hozzám:
azt hiszem tudok rólad mindent
amit még te se
Külsőrekecsin, HMKK-fotótábor, 2009
* A jeles fotográfus tegnap, március 29-én a csíkszeredai magyar konzulátuson eddigi gyümölcsöző munkásságáért átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
Pusztai Péter rajza
2019. március 30. 06:21
Gratulálok!
2019. március 30. 16:59
„Én itt csupa festményt látok…” Gratulálok a művésznek a kitüntetésért!