„Nem szeretem a szórvány kifejezést, mert minket nem szórt ide senki. Mi itt maradtunk. Maradékok vagyunk.” Ezeket a szavakat egy nyugalmazott magyartanárnő mondta a dévai Téglás Gábor Középiskola aulájában tartott többes ünnepségen [2019. március 23-án]. Gondot okoz valóban a kifejezés, s mint a nyugalomba vonult pedagógus is önérzetesen kijelentette, nem fedi a valóságot, csupán körülírja azt.
Románra sem fordítható le úgy istenigazából, ugyanis a szórvány megfelelőjeként használt diaszpóra szétszóródást jelent, s többnyire a szülőföldjüket elhagyó, a nagyvilágban szétszóródott nemzettársakat szokták jelölni vele, a román értelmező szótár az anyaország határain túl található etnikai csoportként határozza meg a fogalom jelentését.
Ezért tett kísérletet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete és Winkler Gyula politikus arra, hogy megkeressék szórvány szavunk általunk használt jelentésének román megfelelőjét, és Szilágyi Aladár nagyváradi kollégánk megalkotta az etnosporă kifejezést. A felkért nyelvészekből álló zsűri választotta ki a benyújtott javaslatok közül Szilágyi Aladár leleményét, de a fogalom használata mindmáig nem épült be a nyelvbe, nem használja sem a sajtó, sem a politikum.
Mit is jelent értelmező szótárunk szerint a szórvány kifejezés? „Idegen nyelvterületbe elszórtan beleékelődött kisszámú, más nyelvű család, kisebb csoport”, illetve „Valamely vallásfelekezet nagy tömegben lakó tagjai között egy másik felekezetnek elszórtan élő, kisszámú csoportja, amely önálló egyházközség alkotására nem képes.”
A politikában és a sajtó nyelvében a szórvány kifejezés honosodott meg, így különböztetve meg a számbeli kisebbségben élő magyarokat a számbeli többségben – azaz a politikai szóhasználat szerint: tömbben – élő társaiktól.
De valóban többségiek vagyunk-e Erdély egy-egy tájegységében, megyéjében vagy településén? A matematika szerint talán igen, viszont attól még a kisebbségi lét minden velejárója osztályrészünk. A Székelyföldet amolyan belső anyaországként szokták emlegetni, a szórványnál kedvezőbb helyzete miatt. A számbeli többség következményeként a helyi önkormányzatokban többségben vannak politikai szervezeteink, így több forrás áll a közösség rendelkezésére sajátos kultúrájának ápolására, megőrzésére, gyarapítására. Több jut színházra, népi együttes működtetésére, múzeumokra, képzőművészeti kiállításokra, könyvkiadásra, hogy a kultúrának csupán néhány vetületét említsük. S ebből a többletből lehet juttatni a számbeli kisebbségben élő magyar közösségeknek is, támogatva őket megmaradásukért folytatott napi küzdelmükben.
Ők viszont ezt nem küzdelemként, hanem léthelyzetként élik meg, s tudják, hogy csak többletmunkával, csak kitartással, következetességgel és türelemmel tudnak megmaradni szülőföldjükön magyarként.
A rádióhallgatók is értesülhettek arról, hogy március 23-án a dévai magyarság kettős ünnepet ült: bemutatták a Hunyad Megyei Magyar Értéktár című kötetet, amelyben elsősorban a megye magyar vonatkozású épített örökségét foglalták egybe. Ugyanakkor megünnepelték azt, hogy megjelent a közösség időszaki kiadványa, újságja, a Hunyad Megyei Hírlap 200. lapszáma. Ebben a lapban az egyik írás a 200 százalék címet viselte, s szerzője kifejtette benne, hogy a maradék magyarság akkor tud megmaradni, ha 200 százalékban teljesít a munkahelyén, az iskolában, az egyházi és közösségi életben, a kultúrában egyaránt.
Mi, székelyföldi maradékok csak tanulhatunk a dél-erdélyi szórvány maradék magyarjaitól. Kitartást, állhatatosságot tanulhatunk, elsajátíthatjuk az együttélés kultúráját. Akkor talán türelmesebbek leszünk egymáshoz is.
Igazat adok a dévai nyugdíjas magyartanárnőnek: minket nem szórtak ide, hanem itt maradtunk. S remélem, még sokáig maradunk.

Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. március 26.