Ion Băieșu darabja, amely a 60-as években született és 1970-ben látott napvilágot – akkor került színpadra – ötletet ad arra, hogyan szabadulhatunk meg a kommunista zsarnokságtól. Éspedig úgy, hogy választunk egy jó piszkos lábtörlőt, s elbújunk alatta. Ott nem keres minket senki. Ott nyugodtan nevethetünk a rendszer híveinek balfogásain. Anélkül, hogy becsuknának érte. Ez ma is, a mostani rendszerben is ugyancsak érvényes…
Ion Băieșu darabjához – a Lábtörlőhöz – olyan szereplőket választ, akiket a rendszer maga is kigúnyolandóknak – boldogtalan kispolgároknak tekint, és akiken nyugodtan el lehetett verni a port, s nemcsak a múltban, hanem ma is. Tehát, miközben a szocializmus által életbe léptetett magatartásformákon nevetünk, amelyeket a közmegvetés tárgyául ajánlott kispolgárok testi és lelki gondjaik álcázására öltöttek magukra, meglehet, hogy éppen magunkon nevetünk. Érdekes, nemde? Ravasz dolog ez a színház! A régi világban a kommunista aktivisták, ügyvédek, házfelelősök, takarítónők magukra ismerhettek volna a darab szereplőiben, de ez, szerencsére, eszükbe sem jutott. Ezért kerülhetett színre Ion Băieșu darabja már 1970-ben, és ezért játszodták 1500-szor – igen, jól hallották, másfélezerszer! – még a múlt rendszer idején Bukarestben, a Komédia Színházban.
Persze ugyanebben az időben színre került a darab más romániai színházakban, sőt még külföldön is – így például Törökországban, az NDK-ban, Kínában, ahol a nézők ugyancsak magukra ismerhettek a szereplőkben, sőt ismerősek voltak számukra azok az élethelyzetek is, amelyekben a diktatúra áldozatai tengődnek, és a túlélés érdekében nevetségesre veszik a sorsukat: magukon nevetnek, hogy ne haljanak bele. Ezt lehet, hogy még a zsidóktól tanulták – illetve tanultuk -, akik a bibliai időkben is, nemcsak a német haláltáborokban, egyetlen hozzáférhető gyógyszerként használták a nevetést, a rájuk telepedő testi és szellemi nyomor számukra még hozzáférhető ellenszerét.
A bemutató után azt jegyeztem a műsorfüzet sarkába, hogy „Agyrémek vagyunk!” – mert így néznek ki a mostani Lábtörlő előadás, Mircea Cornișteanu rendezésének a szereplői, akik közeli ismerőseink. Gondoljunk csak a tömbház szexuálisan ugyancsak vonzó, különben analfabéta takarítónőjére, az Emilia Popescu által játszott Filofteiára, aki azt kapta feladatul, hogy feljegyzéseket készítsen a lakókról – és firkálgat is lelkiismeretesen. Hát ez mindennek a teteje! Az analfabéta takarítónő szépíró lett – az ÁVÓ, bocsánat a Securitate jóvoltából. Íme, vannak még csodák! És nem is kell messzire menni értük… A hölgy nemcsak firkál, de kelleti is magát. Igazi agyrém. Tömbházbeli lakótársaival együtt, sőt a segítségükre érkező ügyvéddel, fényképésszel s egyéb jövevénnyel együtt megépítik a fekete lyukat – a hatalmat kiszolgálók tökéletes világát, amely aztán magába szív mindenkit.
Jó, hogy a Bukaresti Nemzeti Színház elővette Ion Băieșu darabját, mert van mit tanulni belőle, még ma is. A darab szereplői ugyanis túlélték a szocializmust, sőt a szocializmus bukása óta eltelt harminc évet is. És nem a hősiességüknek köszönhetően élték túl. Hanem hogyan? Talán a kisszerűségükkel? Annak lelkes és szüntelen gyakorlásával? Hát még az is óvszer lenne? Vagy talán orvosság a bajban? (…)

Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2019. március 27.