Gubó

„Fejjel volt alacsonyabb nálam, mégis úgy áradt belőle az energia, hogy magasabbnak tűnt” – mondta egyszer Cserhalmi Kálmán Györgyről. Valami ilyesmit éreztem Cs. Gyímesi Évából áradni, amíg irodalomelmélet óráit tartotta. Egyszer összeszólalkozott egy évfolyamtársnőmmel, hogy Pilinszky Négysorosa vajon istenes vagy szerelmes vers-e. Máskor Dsidáról beszélgettünk, akkor én is megszólaltam.
Provokatív tanár volt: nem hagyta békén a szellemedet. A gondolkodás számára nem egy kényelmes dolgot jelentett, hogy békében vakargathasd a hasad. Olyan jelenségekre, hangsúlyokra hívta fel a figyelmünket, amelyek egy életen át elkísértek – nem feltétlenül mondatok, hanem a szellemi, értelmi hozzáállás.
Egyetemi éveim alatt olvastam el a Teremtett világot, a Gyöngy és homokot, az Álom és értelem című Szilágyi Domokos-monográfiát, és egyre jobban felnéztem erre az alacsony, kemény asszonyra. Később azért is, hogy meg tudta teremteni a Láthatatlan Kollégiumot, ezt a kivételes elitképzőt. Az én utam más volt, de sokat segített benne, hosszú évek múltán azzal is, hogy amikor Szabózé meghalt, átvette a doktorim irányítását.
Másodéven sokakkal együtt segítettem neki, hogy megszervezzen egy nemzetközi konferenciát. Olyanokat láttam akkor közelről, mint Dávidházi Péter, Kibédi Varga Áron, Veres András, Szilágyi Márton. Fogadtuk a meghívottakat, szendvicseket és üdítőket vittünk nekik, segítettük őket a tájékozódásban.
Szerettem Évát, bár gyötrődő énjét olykor nehezen viseltem. De ha az egyetemre gondolok, hogy milyenről álmodozom, mindig eszembe jut. Nagy értelmező volt ő, aki a gondolataival nyitogatta azt a gátlásos gubót, aki én voltam akkor.

Forrás: Villámvignetták