Ez a történet még abból az időből való, amikor úttalan volt nálunkfelé a Borvíz Útja. Munkagép döglött a sárban, a tél már elindult északkeletről. Van idő nézelődni, a férfi feleségestől beállt a csorgóba, nem szabad, nem is lehet zavarni őket, már a nem tudom, hányadik tele ládát tüntetik el a furgonban. Ilyenkor bezzeg a demokrácia vagy csak a méltányosság tanítómesterévé válik az, aki abban a pillanatban érkezik, máris egybeveti a tényeket és a szokást. A Szejkén is csak az van, ami mindenütt: ha két sípja van a csorgónak, akkor az egyiket megtartom, a másikat előzékenyen vagy kelletlenül, de felajánlom az érkezőnek, haladjon ő is. Itt most szó sincs ilyesmiről, sőt! Úgy el lehet állni azt a kicsi helyet, hogy oda aztán senki, míg mi töltünk. Aki pedig jön, az várjon. Okkal vagy ok nélkül, ilyenkor túllátja az ember, amit legfönnebb látnia kellene, azt mondja, mi már csak ilyenek vagyunk. Ezzel máris megvan fajtánk billoga, csak rá kell sütni a bőrre. A szerzés, majd a megszerzett (föld, marha, tallér) megtartása és gyarapítása minden emberi motiváció lényege volt s maradt, ez általánosan elfogadott igazság. Mások a szeretet és az emberi szolidaritás húrjait pengetik, ők az örökös kisebbségi szerepre ítélt rokonszenves felhőjárók. Egy biztos, a kritikai majd a polgári, és itt, a kelet-európai agrártársadalomban népinek mondott realizmus nagyregényei nem erről az utóbbiról szólnak, annál inkább az önzésről meg a telhetetlenségről. Nem lehet annyim, hogy rá ne férjen még egy lapáttal. S honnan? Hát a tiedből, kedves barátom! Ha pedig az egykori (az is lehet, mindenkori) népélet egyik alaphelyzete volt ez az öntudatot erősítő birtoklásvágy, ez a sajátságos közösségi tudatot is legyőző magántudat, akkor maga a székely falu se volt a tömény idill, a tökéletesség nosztalgiája. Az a történelmi falu, ahol minden jó egy rakáson volt: önfenntartás, önigazgatás, öngazdálkodás, önfegyelmezés (a székely törvénykezésre gondolok), egyszóval csupa ön-, ami személyre szóló lebontásban én-re torzul. Ez az egyik, s a másik: a magatartásformák és –típusok hagyományozódása. A sémák és minták fetisizálása. A középkor így él tovább. A településföldrajzi és felekezeti tiltások. Amikor valamelyik polgármester-választáskor a befutó ellen bemondott nagy érv az volt, hogy nem közülünk való, idegen. Egy másik székely székből, ha pontosak akarunk lenni, fiúszékből, Szent Miklós patronátusából! Ezért sem való polgármesternek Udvarhelyen. A felekezeti szegregációra is volt példa a közelmúltban: amikor a katolikusok a főtér alsó végében felállították a feszületet, Melocco Miklós angyalával, a tér felső sarkában felszólaltak a reformátusok, a felekezeti erőtér interferenciája, a megszokott és úgymond mindenki által elfogadott téregyensúly megbontása idegesíthette őket. No de megürült a csővég. Lehet tölteni a borvizet.