A szótárszerkesztés tizenhat esztendeje alatt a moldvai magyar tájnyelv értékeit, szépségeit, kincseit látta meg, azt a változatosságot, ami az évszázadok alatt gazdagította a nyelvet – foglalható össze tömören, hogy saját bevallása szerint mi vezérelte Péntek János nyelvészprofesszort mindvégig abban a munkában, amelynek eredménye A moldvai magyar tájnyelv szótára három kötete. A kolozsvári egyetemi tanár szombaton beszélt erről a Bákó megyei Lujzikalagorban a szótár bemutatója és annak száztíz éves előtörténete ismertetése alkalmával.
Házigazdaként Petres László lujzikalagori magyartanár köszöntötte a jelenlévőket és kitért arra, mennyire fontos számára, hogy a moldvai csángókról szóló kiadványokból néhányat ott mutathatnak be, ahol a moldvai csángók élnek. Jól fogalmazott, hisz a könyvbemutatóra a helyieken kívül érkeztek érdeklődők Pusztinából, Somoskáról, Klézséről, Bákóból is, így a lujzikalagori nagytemplom szomszédságában egy klubteremben tartott eseményen valóban a leginkább érintettek vettek részt.
Péntek János elmondta, közvetlenül csángó kutatással nem foglalkozott, de a moldvai magyar nyelvvel igen. Ismertette azt a több mint száz évre vissza­nyúló törekvést, amely ennek a nyelvnek a szótárszintű dokumentálására irányult, és ami Yrjö Wichmann kutatásaival indult 1906 és 1907 telén, amikor a finn nyelvész feleségével, Hermann Júliával több hónapot töltött Szabófalván. 1932-ben bekövetkezett halála miatt a finn rokon nyelvek kutatója ellenben nem tudta megszerkeszteni az általa elképzelt csángó szótárt. Ennek német nyelvű kiadására Helsinkiben került sor egy finn­ugor sorozat részeként Csűry Bálint kolozsvári származású debreceni egyetemi tanár közreműködésével. Csűry 1929-ben és 1930-ban kutatta a moldvai magyar nyelvet Bogdánfalván és Bákó környékén, ellenben 1940-es halála miatt ő sem készíthette el a tervezett szótárt, és 1944-ben egy bombatámadás megsemmisítette teljes gyűjtését – ismertette a szótártervek történetét Péntek János.
A nyelvészprofesszor kitért az 1940-es évek végén kezdődött rövid időszakra, amikor magyar iskolák alakultak Moldvában, megkezdte gyűjtéseit Kallós Zoltán a csángók között, és egészen 1962-ig tartott az az adatgyűjtési időszak, amikor Márton Gyula és Szabó T. Attila kutatott ezen a terepen, illetve a néprajzos Kós Károly, az volt a céljuk, hogy elkészítsék a moldvai csángó nyelvjárás atlaszát és közben néprajzi anyagot is gyűjtsenek. Ez a munka román akadémiai keretben történt, ezeket a kutatásokat mind finanszírozták, legalább tizenöten kutattak abban az időszakban egész Moldvában, minden faluban – részletezte. Ez az atlasz akkor elkészült, de nem lehetett kiadni, 1991-ben Péntek János Murádin Lászlóval együtt jelentette meg Budapesten. Márton Gyula elkezdte szerkeszteni a szótárt, meg is írt néhány cédulát, de 1976-ban bekövetkezett halála miatt nem folytathatta. Szabó T. Attila ez időben már a szótörténeti táron dolgozott, a moldvai magyar nyelvi szótárkészítésnek egy ideig nem volt gazdája – derült ki Péntek János ismertetőjéből.
1990-ben Péntek János vette át a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének vezetését, újraindította a néprajzos képzést és tanítványai közül került ki a következő csángókutató nemzedék, legkiemelkedőbb jelenlegi képviselőivel, Pozsony Ferenccel és Tánczos Vilmossal. A több mint száz év alatt összegyűlt anyag és az említett újgeneráció kutatásai adták a nyersanyagot a Péntek János által szerkesztett szótárhoz, amely 2002–2018 között készült el – megjelent az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában, felelős kiadó Biró Annamária.
Különlegessége, hogy míg az első két kötet követi a tájnyelvi szótárak megszokott szerkezetét, vagyis a moldvai magyar tájnyelvben használt szavaknak megjelenik a magyar köznyelvi, román és angol jelentése, ahol adott, ott példamondattal is illusztrálják, a harmadik kötet egyfajta fordított szótár, amiben a magyar köznyelvben használt szót követi a moldvai magyar megfelelője.
Hogy miért nem használja a csángó kifejezést a moldvai magyarok és nyelvük megnevezésére, Péntek János azt a magyarázatot adta, hogy egyrészt a csángó megnevezés a XVIII. század közepén jelent meg gúnynévként, amit a Moldvába áttelepült székelyek kezdtek használni azok csúfolására, akik már évszázadok óta itt éltek, másrészt a moldvai magyar tájnyelv megnevezés használatával hangsúlyozni kívánja, hogy ez a nyelv a magyar nyelv része.
„Öröktől egysorsúak vagyunk”… Korán elhunyt sepsiszentgyörgyi költőtől, Veress Gerzsontól idézte Mirk László marosvásárhelyi származásű csíkszeredai tanár a fentebbi kijelentést, mely gondolat mentén szerkesztette a Kriterion Kiadónál 2017-ben megjelent 101 vers és ének a moldvai magyarokról című kötetet; előzményeként 2001-ben a csíkszeredai Hargita Kiadónál megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar című, szintén általa szerkesztett kiadvány. Mirk László elmondta, Duma István András csángó költő felvetésére válaszolt a csángókról szóló versek összegyűjtésével, aki egy versében kérdezett rá arra, hogy hol vannak a magyar költők, akik a csángókról írnának. Nagy időhézagokkal, csak búvópatakként jelentek meg csángókról írt versek az elmúlt évszázadokban, ezeket gyűjtötte össze a középiskolai tanár, aki diákként Csokonai műveiben találkozott először a csángókkal, majd a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban dioszéni tanítványait buzdította, hogy gyűjtsenek ragadványneveket és szabadon választott tárgyként néprajzot, névtant tanított nekik. Az ötvenhárom verset tartalmazó kötetben tizennyolc, kottával ellátott csángó dalt is közöl a szerkesztő.
Apróka eszponka címmel tavaly jelentette meg Máthé Kriszta a Frumószában tanárként eltöltött tizenegy év tapasztalataiból írt kötetet, amelyet a sepsiszenrgyörgyi bemutató (2018. május 3.) alkalmából lapunk is ismertetett. A szerző elmondta, 2006-ban, amikor férjével Frumószába költözött, még presztízs volt moldvai tanárnak lenni, de időközben változtak a dolgok és sok keserűség, nékülözés érte őket, de maradtak, mert a gyermekek nyíltsága, őszintesége visszatartotta.
A tíz esztendeje Gyimesben élő budapesti Halász Péter öt évtizednyi moldvai kutatásairól, tapasztalatairól beszélt, bemutatta a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kiadásában tizenöt esztendeje megjelenő Csángó Tükör moldvai magyar kulturális folyóiratot, és elmondta, jelenleg eddig fel nem dolgozott anyagait rendezi és a párválasztás, házasság, gyermeknevelés témaköröket foglalja össze készülő könyvében. Tánczos Vilmos román nyelven megjelent tanulmánykötetéről Petteri Laihonen finn nyelvész, egyetemi tanár, a kiadvány előszavának szerzője beszélt. Elmondta, fontosnak tartja, hogy a román közvélemény, tudományosság hiteles forrásból ismerje meg a moldvai magyarokat, és szerinte ez a kötet lehetne egy párbeszéd kezdete a témában. Tapasztalta, hogy rengeteg indulat, keserűség, meg nem értettség van e problémahalmaz mögött, de éppen ezért fontos egy ilyen román nyelvű kiadvány, amely kiindulópont lehet a moldvai valóság megismerésére – hangsúlyozta a finn nyelvtudós.
A könyvbemutató rövid hozzászólásokkal és a Lehullott a Jézus vére kezdetű szentes énekkel zárult Csernik Mária neves lujzikalagori énekes előadásában.

Forrás: Háromszék, 2019. április 1.