Szamarat a szamár gazdától

Két diák utazott.
A juhász az árokban aludt; szamara kötőfékjét, mielőtt elaludt volna lábára köté. A szamár úgy csipegette a poros útszéli füvet.
A két diák elhatározta, hogy a szamarat ellopják. De miként?
Az egyik azon szerencsés ötletre jött, hogy a megkötött szamár kötőfékjét a maga nyakába kötötte, a másik pedig a szamárral továbbállt.
A szamár kötőfékjét ugyancsak ráncigálta az ottmaradt diák, mire a juhász felébredt, s ámulva látja, hogy szamara helyett egy diák rángatódzik.
Ekkor megszólal a tanuló: Kedves bátyám, kendet eddig hűségesen szolgáltam míg szamár voltam, de elátkozási határidőm lejárt, bocsásson szabadon.
A diák elmondta, hogy őt anyja átkozta meg, hogy szamár legyen.
Az elbocsátott diák barátját utólérvón, a közös szamarat a legközelebbi városban, hol épen országos vásár volt, szerencsésen eladták.
Egy hó múlva a városba ment a juhász, másik szamarat venni.
Ott találta régi fülesét is.
Nagy szomorúan rá néz a juhász, kis gondolkodás után, ráütvén botjával, eképp fakadt ki: – Te gyalázatos, hát megint vétettél anyádnak? Úgy kell, hogy szamár lettél!
S anélkül, hogy kérdezné, mennyire tartják ellopott szamarát, továbbállt.

(Füllentő, 1881. január 1.)