Fehér Illés műfordításaiból

Lehajtott fők – Pognute glave

…angyalszárnyú kék kristály, a lét idegrendszerének nyüszítő hálózata,
halottak élén őgyelgő árva fiúcska…
Juhász Ferenc

Szegedre sínbusszal érkezve
József Attila megkapó szobra előtt
találtam magam.

Szelleme a síneken bolyongott,
csontjai a váltókon, jelzőkön zörögtek.

Kitöltöttem a kétnyelvű űrlapot,
megkaptam a beváltott pénzt és a városba indultam.

Kerek sajtot vettem,
a tokaji borok árát mérlegeltem.
Az őszi fényben
nem éppen nyugodtan.

Virágdomborműveket
még a csatornafedőkön is láttam.

Az éttermekben cimbalom- és citeraszó mellett
fogyasztották vacsorájukat
a nyugdíjasok.

Szikráztak a vezetékek,
dübörögve érkeztek a vonatok az állomásra;
elhagyott épületekként visszhangzottak az üres termek.

A parkokban sétálva magamban költeményeket mormoltam,
nem sejtve, egy sarokból te is figyelsz bennünket,
Attila.

Abban az évszakban vöröslevelű kúszónövénnyel
behálózott házban töltöttem az éjszakát,
dús volt mint a vérkeringés, mely téged alkotott.

Verseimet nyelveden hallottam.
Lábad elé dobtam,
hangjuk fontosabb dologba süppedt,
bronzként visszhangzott.
Kezemet válladra tettem,
oda, ahol fényes volt a fém
és te egyre nagyobb lettél.

---

Plavi kristalu anđeoskih krila, cvileća mrežo nervnog sistema postojanja,
siroče koje na čelu mrtvih bazaš.
Ferenc Juhas

Pojavio sam se u Segedinu
pred vitkim spomenikom Atile Jožefa,
došavši šinobusom.

Njegov duh lutao je železničkim pragovima,
svirale kosti pored skretnica i signala.

Popunio sam dvojezični formular,
dobio forinte i krenuo da koračam gradom.

Kupio točkić sira,
gledao cene tokajca.
Ne baš pribran
pod jesenjim svetlom.

Primetio sam cvetne reljefe
čak i na poklopcima šahtova.

Žice cimbala i citre drhtale su,
a penzioneri dovršavali večeru
u restoranima.

Vozovi su stizali u stanicu,
grmeli motorima i munjama strujnih vodova;
odjekivali su prazni holovi kao napuštena zdanja.

Prolazio sam kroz parkove, poeziju,
nesvestan da nas iz nekog ugla i ti posmatraš,
Atila.

Prespavao sam u zgradi koju je osvajala puzavica,
crvenih listova u to doba godine,
raskošna kao krvotok koji te je činio.

Svoje male pesme čuo sam na tvom jeziku.
Dobacio sam ti ih pred noge
i njihov zvuk ponirao je u važnijim stvarima,
brujao bronzom.
Stavio sam ti ruke na ramena,
tamo gde je metal je dobijao sjaj,
i ti si bio sve veći.

Fordította: Fehér Illés

Petar Miloradović (Gornji Milanovac 1970.)

Forrás: Ezüst híd-Srebrni most

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ