A rue Vavinen mentem, szembejött
Az örmény festő, emlékszem, köszönt,
Amit máskor nem is szokott soha.
Álltam, körülnéztem, kezem zsebem
Kotorta, semmit nem találtam és
Pár lépést tettem. Egy öreg kutya
Feküdt az ablakban. Úgy március
Vége felé lehetett. Senki sem
Járt a szűk utcán. Lait, oeuf á la coque1,
Agent de change2... Ez a két tábla lóg
Az utcasarkon. A Café du Dome
Szegletét láttam, egy felhő szaladt
A háztetők között, mint ösztövér
Girhes szürke kandúr, csak átosont
S odébb inalt el a Coupole mögé.
Meleg volt. Ráncoltam a homlokom
S oly kínosan akartam, hogy fehér
Lettem belé és a kezem mohón
űA levegőbe nyúlt, ahogy pilóta nyúl
Magassági kormány után, ilyen
Halálos rémülettel, ha a táj
Ismeretlen neki, melyre lelát
Az úttalan világból… Reszketeg
Kapott kezem utána, nem lehet,
hogy elfeledtem, nem, nem, nem lehet!
De nem jutott eszembe és odébb
Ténferegtem, megráztam a fejem
Bosszúsan. Pedig biztosan tudom:
Valami dolgom volt itt lenn a földön.

1 Tej, lágytojás
2 Pénzváltó