2 Vélemény
Székedi Ferenc: Történelem – alulnézetben
Az első világháborús megemlékezések már lecsengtek, de a napokban kezembe került egy olyan könyv, amelyről föltétlenül szeretnék beszámolni (…). Mindenekelőtt azért, mert mélységesen emberi, és teljesen másképpen láttatja az első nagy világégést, mint ahogyan azt az iskolában tanítják, illetve ahogyan a történészek és hatörténészek írnak-beszélnek a birodalmi összeomlásokról, a katonai arcvonalak alakulásáról.
A kötet román nyelvű, Scrisori de pe front, Levelek a frontról a címe, a bukaresti parasztmúzeum támogatásával jelent meg, és szerzőjének-szerkesztőjének, Mirela Floriannak több éves gyűjtőmunkája nyomán az első világháborús arcvonalakról hazaküldött leveleket, illetve naplókat és tábori lelkészi feljegyzéseket tartalmaz a mai Románia területéről.
Ami azt is jelenti, a könyvben szép számmal sorakoznak fel nem csupán a román hadsereg, hanem az osztrák-magyar, császári és királyi hadtestekben szolgálók levelei is. Magyarul, németül, románul, ahogyan éppen írták, a magyar leveleket pedig a bukaresti magyar adás szerkesztője, a kiváló írónő, Márton Evelin tolmácsolta román nyelvre.
Roppant érdekes már a levelek feladóinak a megoszlása is. Akár tetszik nekünk, akár nem – írja Mirela Florian – el kell ismernünk, hogy a román hadsereg nagyobbik része olyan parasztokból állt, akik alig ismerték a betűvetést, vagy egyáltalán nem tudtak írni-olvasni. Ez magyarázza a fellelhető román levelek kis számát, mivel elsősorban a tanítók, a papok, a kereskedők, a mesteremberek, a kistisztviselők és a kocsmárosok írtak haza, de ők csak a töredékét jelentették a hadköteles férfiaknak. Viszont – teszi hozzá – a tisztek és altisztek közül meglepően sokan vezetettek naplót.
Az osztrák-magyar hadseregből hazaküldött levelek száma úgyszintén jóval nagyobb, annak bizonyítékaként – hangsúlyozza a szerző –, hogy Erdélyben más volt az oktatás. Kolozsváron, ahol az osztrák-magyar hadicenzúra egyik központja működött, a leveleknek olyan mennyisége maradt fent a birodalom minden népétől és nemzetiségétől, hogy itt, ilyen tekintetben, a hazai Országos Levéltár az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkezik.
A könyv valamennyi levelet eredeti formájában és átírva is közli, sőt még azokat a tábori levelezőlapokat is, amelyeket a monarchia minden nyelvén, előregyártott szöveggel nyomtak a katonák kezébe. „Egészséges vagyok és jól érzem magam. Ich bin gesund und es geht mit gut. Sunt sănătos şi îmi merge bine. Sono sano e sto bene.” Egy másik előregyártott levelezőlapon, akárcsak a mai kérdőíveken, már a válaszokat is előre kodifikálták: „könnyen megsebesült”, „megsebesült”, „súlyosan megsebesült”, „beteg”, „súlyos beteg”, a küldőnek csak éppen alá kellett húznia a kiválasztott kifejezést.
De persze, mindezek csak a kuriózumok. Az igazán megrázó ebben a mikrotörténelmi dokumentumkötetben az a mód, ahogyan a katonák a családhoz, az ottthon maradottakhoz fordultak, ahogyan a hétköznapok, a mindennapi élet apró-cseprő dolgairól írnak, ahogyan az égvilágon semmiféle különbség nincsen, függetlenül a viselt egyenruhától, a kisemberek szemléletmódja között.
Így a dokumentumkötet már önmagában fontos érv az embert és saját kis világát elpusztító háborúk ellen. Közvetve is megtanít arra, hogy kerüljük a ránk erőszakolható ideológiai szélsőségeket, a nacionalizmust, a sovinizmust, az egymás ellen gerjesztett félelmeket, hogy maradjunk azon az úton, amely immár háromnegyed évszázada jól-rosszul, de lehetővé tette a békét, és elhozta számunkra azt az Európát, amelyet ilyen tekintetben is meg kell őriznünk és erősítenünk.
Bukaresti Rádió magyar nyelvű műsora, Vélemény rovat, 2019. április 12.
Zsehránszky István: Rajzkerítés
Tegnap este [április 9-én] egy román társadalomkutató szakember meglepő kijelentést tett a tévében. Mint mondta: „A történelem azt mutatja, hogy a nacionalizmus csődbe juttat”. És ezt nyerték például az első világháború kirobbantói. „A nacionalizmus csődbe juttat” – olvashattuk perceken át, idézetként, a DIGI 24-en. Jó, hogy a románság szellemi vezetői kezdenek észhez térni immár. Ezt kívánnánk a magyarság vezetőinek is…
Az észhez térés másik jele egy monumentális kiállítás Bukarestben. Annak idején Ceaușescu Văcărești-en, a lebontásra ítélt kolostor közelében, elrekesztett egy patakot és nagy tavat hozott létre. A tó partja alacsony lévén, hatalmas nádas jött létre körülötte. Ezt manapság Văcărești-delta néven emlegetik. De a hatóságok ahelyett, hogy kihasználnák az érdekes hely turisztikai lehetőségeit, inkább drótkerítést húztak köréje. Ennek is megvan az oka. Mert a tó körüli pompás zöldövezetben nagy éjszakai életet élnek a nomádok, kimondhatatlan koszt és rendetlenséget hagyva maguk után. Ezt a kicsapongó éjszakai életet nem akadályozhatta meg még a drótkerítés sem – mert a nomádok lyukat vágtak rajta.
Ekkor született meg a korszakalkotó ötlet: a 4. Kerület polgármestere nagy fehér táblákat és rajtuk tréfás grafikákat tétetett a kerítés Văcărești-úti részére – hogy az utcán járkálók inkább ezeket nézzék, s nem pedig azt, amit az éjszakánként ott mulató nomádok hagynak maguk után.
A nagy fehér táblákra készített rajzok – Viorel Baciu művei – jó takarónak bizonyultak. Legalábbis én így látom a villamosból, valahányszor arrafelé haladok. Most már, Skultéty Sándor eljuttatta hozzám e rajzokat az interneten, és jobban megnézhettem azokat. Köszönet érte.
Persze, ezek a művek többet érnek az egyszerű takarónál. Ha a járókelő megáll előttük, elidőz egy kicsit minden rajznál. Mert azok figyelemre méltó – tréfás, olykor pedig groteszk – portrék a román főváros egykori nagyjairól: polgármesterekről, akiknek a fejük jó nagy, a testük meg apró, silány. Vagyis okoskodásból jelesek, tevékenységük viszont elenyésző. Az egyik például állandóan azzal dicskszik, hogy ő hozta létre a „tramcait” – vagyis a lóvasutat. Azóta sem működik, de meg kell dicsérni érte.
Náluk érdekesebbek a hazai és külföldi írókról, művészekről készült portrék. Azokon a fej és a test arányban van, és a kísérő szöveg sem valamely bukaresti közhely, mint a városvezető politikusok esetében, hanem egy-egy elgondolkoztató idézet. Caragiale például arra figyelmeztet, hogy „A szerencse aprócska, a világ pedig óriási”. De Mark Twain is meggondolkoztathat. Szerinte: „Ha nem olvasol újságot, tájékozatlan vagy. Ha pedig újságot olvasol, akkor félretájékozott”. Hát, van benne valami… De megjelenik a színen Alexander Woolcott amerikai publicista is, aki azt hagyta hátra, hogy „A világon minden, amit szeretünk, vagy törvénytelen vagy erkölcstelen, vagy pedig meghízunk tőle.” Tehát ne éljünk, ne is együnk? Ugyan mit akarnak tőlünk? – folytatnánk a kérdezősködést…
Ennél már érdekesebb Nichita Stănescu vélekedése. Szerinte: „Az emberek madarak, akiknek belül nőtt a szárnyuk”. Ezért – tennénk hozzá – aligha szárnyalhatnak… Marin Sorescu pedig azt mondja: „Nem szégyen hülyének születni. Szégyen az, ha hülyén halunk meg.” De megjelenik az egykori polgármester, Traian Băsescu is, félszemmel és vigyorogva – mint általában… Aztán pedig két öreget látunk, könyvet böngésznek, a padon üldögélve. A könyv borítóján pedig ez olvasható nagy betűvel: „AZ EMBERI JOGOK”, kis betűvel pedig: „Mesék”.
Tehát a lényeg mit sem változott. Akár a hadászatban. A Varsói Szerződés idején 400 ezer katonánk volt. Most, a NATÓ-ban mindössze 55 ezer katonánk van. De a kiadások nem csökkentek. Sőt! Most nem kosztra és egyenruhára, hanem a hadsereg korszerűsítésére költjük a pénzt – ami egy kicsivel többe kerül. Meg a külföldi szereplésre Afganisztánban, Boszniában… hadd, ne soroljuk. Azt mondanánk Viorel Baciu grafikusnak, hogy rajzolhatna a vitézeinkről is egy keveset a Văcărești-úti kerítésre.
Bukaresti Rádió magyar nyelvű műsora, Vélemény rovat, 2019. április 10.
Pusztai Péter rajza