…Orbán Balázsra emlékezem

Ő Hadak útján van, végleg hazament, Csaba útján
nyugvó képviselője a székelység örökének.
Néha figyelnek hírnökök és ha segíteni kell lent,
itt, hol a gyűlölet ördöge még hörög, és odalett rég,
minden józan gondolat, ép ész, győznek a lelkek
sírásói, manapság többségüknek a pénz szent.
Eljárnak sokan ősök sírját megkoszorúzni,
mert egyebet keres állhatatos szívük, nem a pompát.
Jó még látni imára fogott kezeket, kegyelettel
kérni a mindenség őrét: földünkön, a talpunk
kultúrlábnyoma ép legyen és a miénk, ne vegyék el!
Nagy viharok, mik ránk telepedtek elülnek egünkről,
s forgatagának iránya ma másfele elterelődik,
enyhül a bősz istenharag és menny sem dörög egyre,
majd belefárad a gyűlölet ördöge, végre kifullad.
Járunk emlékek kőszobrához, gyepes úton,
itt a szülőföldön, kapuk emlékében a múltunk.
Járta a székely falvakat és hagyatéka: az ércnél
is maradandóbb: Székelyföldünk bémutatása,
mit felmért gyalog és bebarangolt, majd le is írta,
ébren tartva a székely-hun tudat átörökölt, ős
írását, a rovást, hitt gesztáink igazában.
Bár a nyakunkon kapzsi, vad ügynökök, ám a világ más,
szelleme él még, emlékezni nekünk öröm, ősi,
szép hagyomány, amikor történelmünk maradékát,
méltósággal, szokványos kegyelettel a fénybe,
újra ragyogni emeljük, mígnem az átjön a mába.
Múltba merengve, okulva hibákból, hinni szeretnénk
még mindig, váratlanul ért, mennybéli csodákban,
míg kapuk íve alatt bebotorkálunk a Tejútra.

(hexameter)
(2019)