Nászta Katalin: nyakék – 4, 5
s a szavak hívnak
ki sem mondanak
ha elindulsz
magukba vonzanak
bekebeleznek
összerágnak
kiköpnek
vetnek kutyáknak
ha nem állsz ellent
és nem tudsz
mint a mócsing
éktelenkedsz
szemetes lesz az út
kikerülnek
olcsó lett a nyaklánc
bóvlinak se kell-
esz már
*
fekete volt
csillogott mint a gyémánt
sziporkázott rajta a nap
ott tetszett neki játszadozni
mindig a közepén
nyakára égett
ha levenné
feje is hullna
őszül már az ég
olyan régen ragyog
éke
a múltja
Pusztai Péter rajza