Fölbuzgott. S ahol kihűlt,
sóterhét kristályba rakta.
Mélybe visszahullva felhevült
s otthagyott terhét
újraolvasztotta.

Aztán megint
beszippantotta az
üregek mélye.
Aránytalan küzdelmében
préselte át magát a kínná
gyűrődött üledéken és
váratlanul hörögve felszíne tört.
Tompán visszhangzó
földalatti termein
elodázva, meg-megbotolva
visszaloccsant önmagába.

Aztán újra kitört.
S jött a lebegés.
Hosszú, függőleges pillanata a létezésnek.
Testtelen ugrott a légbe.

Aztán újra lehullt.
A szökellés bezúzódott a testbe,
a füstölgő sós öl elnyelte.
Meg-megrándult a tó vize,
amint hörögve, távolodva
visszadobbant.

A diadalt másnak hagyva.