Karen ujjai gyorsan jártak a billentyűkön, arcába hulló tincseit a megszokott mozdulattal simította hátra, de a rakoncátlan tincsek újból a szemébe hullottak. Néhány nap szabadságot kért, és ma be kell fejeznie a jelentést. Kávéjából is csak írás közben kortyolt. Végre befejezte, kényelmesen hátradőlt a székén, átolvasta a munkáját, és betette a kész mappába. Gyorsan a tükrébe pillantott, megigazította a sminkjét, és hazaindult. A metrón nem volt tömeg, az ablak mellett helyet kapott. Georg, a férje járt az eszében, aki már egy éve távol van Közel-Keleten a hadsereggel. Gyakran beszéltek az interneten, telefonon, de harci bevetések alatt tilos volt minden kapcsolatteremtés, hetekig semmit sem tudott róla. Ilyenkor nem találta a helyét, rettegett kedveséért. Különösen azóta, hogy Georg egyik csapattársát súlyos sérülésekkel leszerelték, és hazaküldték a kórházba. Meglátogatta ott Karen, de a fiú nem beszélt a keleti bevetésről. Bezárkózott magába, csak feküdt hallgatagon. John, Georg barátja is vele ment, hiába. Igaz, otthonában is gyakran meglátogatta őt, mert Georg Johnra bízta őt, kérte, vigyázzon rá, amíg távol lesz. Jó barátok voltak mindhárman, ha vele volt, szorongó lelke felengedett. Ám túl gyakran járt hozzá, néha kínosan érezte magát vele a társaságban, a legtöbben össze is kombinálták őket. Kínos mosollyal tiltakozott, de Johnt ez nem zavarta, még sütkérezett is az új szerepben. Linda eljegyzésén végül betelt a pohár. Az italok, a jókedv a tetőfokára hágott, amikor váratlanul John szájon csókolta, a többiek pedig megtapsolták. Karen ellökte a kapatos fiút, haragosan tiltotta meg a további kapcsolatot vele. Kapott néhány magyarázkodó, bocsánatkérő e-mailt Johntól, de nem válaszolt rájuk. Hadd értse meg, hogy így nem kér a barátságából. Georgnak még nem mesélte el, a hazatérése utánra hagyta a dolgot.
A villanó metró ablakában megpillantotta magát. Elégedetten nyugtázta a látottakat, csak szeme alatt volt kissé sötétebb a bőr. Az utóbbi napok nyugtalanságának a nyomai. Nem aggódott miatta, egy kis sminkkel eltakarja. Georg szerint úgyis ő a legszebb lány a világon. Tetszett neki a dicséret, de gyakori hangoztatása kényelmetlenül érintette. Főként, ha a barátnői vagy más lányok előtt tette. Nem értette meg John, hogy ezzel a többiek érzékenységét bánthatja. Amúgy szerencsés géneket örökölt, anyja mandulaszemeit, ívelt szemöldökét, dús ajkát, apja ovális, finom metszésű arcát, vöröses haját.
Rend, nyugalom fogadta otthon. Napok óta készült, várta haza Georg-ot. Rég nem beszéltek sem interneten, sem telefonon. Valószínű, bevetésen van. Az ígért hazajövetel ideje mára esett, a repülő hamarosan megérkezik. Megfürdött, a legszebb ruhájába öltözött, elrejtette leheletnyi púderrel a szeme alatti sötétséget, még a magas sarkúját is fövette, és pördült egyet a tükör előtt. Kényelmesebb otthoni cipőbe bújt, és rendezgette a már feldíszített asztalt. Az ételeket előtte elkészítette.
Egyre nyugtalanabb lett, szívének szaporább dobbanása a torkába kúszott. Bekapcsolta a tévét, váltogatta a sávokat, a kanapén lévő könyvet is a kezébe vette. Hiába, nem bírt odafigyelni. Hol az órára nézett, hol az ajtót bámulta. Itt kellene lennie, a repülőtértől ennyi idő alatt még gyalog is haza lehetne jönni, és nyugtalanul nézegetett ki az ablakon. A csengő hangjára boldogan nyitott ajtót, a házfelügyelő hozott egy ajánlott levelet. Karen falfehéren vette át, szólni sem tudott, remegve ereszkedett le a kanapéra. A hivatalos levél csak egyet jelenthet. Jaj, Georg, sikított benne a rettenet, arcán könnyek peregtek. Meghalt-meghalt, dobolt szívében a kétségbeesés. Istenem, miért- miért? Sokáig ült magába roskadva, az arcán legördülő könnyeit tenyerével törölgetve sírt, zokogott.
Nyílt az ajtó. Georg jött be vidáman nevetve. Karen zokogva ölelte át kedvesét, szorította, hogy alig kapott levegőt. Jól van, na, babusgatta Karent, itt vagyok, miért sírsz még? Karen a hivatalos levélre mutatott. Azt hittem, dadogta, és kinyitotta a levelet. Az eltávozást hírül adó értesítés volt az.