Annyi, de annyi dolgok vannak
égen és földön. Elmondhatatlan
lenne, ha végig sorolnám.
Csak szeleteket, sziporkákat,
szálkákat, villanó szikrát,
suhanó szellőnyi levegőt,
sejtett bizonyosságokat
érezhetek vagy gondolok.
Lapozzuk egymást. Kinéztelek,
mondom, miután meghallgatlak.
Mesélnek szavaid, fintorod,
gesztustárházad, s ami árad
belőled, mialatt folyvást mondod.
Érintés nélkül kitapogatlak.
Érzem membrán-szöveteden
a dudorokat, bőröd alatt
feszengő szómagokat,
a be nem vallott,
kígyózó önigazolásokat.
Párhuzamos életeinkben
élünk, mégis összefonódva.
Egyikünk másik vérét szívja,
a másik egyikünkét ontja.
Borzolt idegek harcterén,
ingoványos, de szilárdnak hitt
aknázott réten járunk folyton,
mint kiket muszáj-élet hajt,
amíg időnk, ez a kimért kitart.

2019-04-12