Pogány zsoltár

Az istenhit is ott settenkedett körülöttem. Ha Iokaszté és Laiosz csődöt mondanak, az ember kritikus szemmel figyeli a nagy történeteket, és véglegesen kiábrándul abból, akibe sok bizalmat fektetett, és úgy érzi, visszaéltek vele. Az egyik ilyen embert megemlítettem a licis emlékeim között.
A nagy történetekből egyedül Isten tért vissza. Keresem, kutatom, fohászkodom hozzá, könyörgök, hogy legyen. Jézusban vélem megtalálni, Isten legszebb alakjában, ebben a szelíd, határozott, olykor kétségbeesett fiúban.
Talán magánvallás ez, ami persze nincs. De a kultúra azért is annyira felemelő, mert minden történetnek van érintkezése mások történeteivel, folytatása mások történeteiben.
Ennek a keresésnek köszönhető, hogy találtam néhány papot, akihez közeledni tudtam, és akivel elbeszélgetek olykor. A templom még mindig gátlásaim színhelye, még mindig nem érzem azt, amit éreznem kellene: hogy találkozom vele. Balassi, Ady, Szilágyi Domokos verseiben, Mozart Requiemében, Britten War Requiemében, Arghezi zsoltáraiban ott van, számomra is. A kultúra mindig is több volt nekem, mint ismeretek és érzések tárháza: otthonra leltem benne, kipárnáztam a vackomat, minden emeletén jól érzem magam. Talán ez is Iokaszténak és Laiosznak köszönhető.

Forrás: Villámvignetták