Járom a Palájt,
ahol nagyapám fabélyegző volt,
miután beléptették a közösbe –
este felé kalibát eszkabált
és kiült eléje.
Miközben fortyogott a puliszka,
ő fejszéjét térde közt szorítva,
bámulta a tüzet.
Én csak arra emlékszem,
hogy májusban egyszer,
nagy csokor pünkösdi rózsát
hozott nagyanyámnak
s én kiloptam belőle egyet.
Most a helyet keresem,
ahol ő azokat a rózsákat szedte,
de úgy tűnik, eltévedtem,
már hangjára sem emlékszem
s a zöld fényű váza rég eltörött.
Azt mondta egyszer, mikor
úgy hat éves lehettem, hogy
tanuld meg fiam, mindig csak lejtőre menj:
majd csak elérsz egy patakot,
mely rendszerint átvág egy falun,
vagy inkább a falu nőtt utólag a partjaira.
Szóval most is így érek haza,
a Vásár utcai 2×3-as szobámba
és feljegyzem kockás füzetembe,
melyet naplónak becézek,
hogy ott jártam ma,
hol nagyapám egyszer
közelről látta a farkasokat.