”Köldöknéző” mert magunkat faggatjuk, a Káfé két szerkesztőjét, továbbá azokat, akiknek részük volt az oldal újjászületésében

CSEKE GÁBOR a Káfé szerkesztője (sz. 1941, Kolozsvár). Éltem Bukarestben (1967-2003), majd Csíkszeredában kötöttem ki (2003-tól máig). Itt most jó. Nekem már fáj az utazás – idézem néhai Bálint Tibort. (Vajon, honnan tudta?)

Nem járok kávéházba, azon oknál fogva, hogy nálam jobban senki nem főz olyan kávét, ami nekem ízlene. Találkozóra fölösleges használni a kávéházat, mert nem olyan népek járnak belé, amilyeneket szívesen elviselek, sőt hiányolok. A Káfé Főnix tökéletesen megteszi – amíg az oldalt frissítem, mindig megiszom egy nagy bögre Káfét.

Jó, ha munka közben a zene szól. Nem túl harsányan. De ha nem, az se rossz. Csak a munkakedv ne hiányozzék!

---

HORVÁTH SZ. ISTVÁN (Moshu) webguru, ő mentett meg bennünket a cyberhaláltól. Kanadában él.

Itt (Kanadában) nincsenek igazi kávéházak. Olyan helyekre csak utazásaink során jutok el, pl. Buenos Aires vagy Budapest… A Starbucks nevű lánc megpróbálta, és még mindig próbálja szerintem, valamelyest betölteni ezt a szerepet, és egy bizonyos társadalmi kategória – a hipszterek, mondják errefelé – oda is járnak, de az én szememben ez afféle észak-amerikai sznobéria: kimondhatatlan talján nevű kávékat rendelnek, s közben (kizárólag) Apple-gyártmányokra meresztik a szemüket. Az nem az én világom.
Reggelente én az internettel kávézom, mert ott nem kell beszélgetni senkivel. Ahogy vénülök, egyre inkább emberkerülővé lettem. És a hátam mögöttről érkező hírek alapján, igazam van… A Káfé nevű webhelyre csak akkor látogatok, ha a technikai SOS érkezik.
Ébredés után lemegyek a konyhába, bekapcsolom az espresso-gépet, és amíg bemelegszik, jótékony testgyakorlatokat végzek. Cukor nem kerül belé, a 70-es évek közepén, az első sorbanállások idején (Románia) leszoktam róla, ám kis tejet (laktózmenteset) teszek belé. Aztán felballagok a számítógépes szobánkba. Ihletre nincs idő és tér… mindent elborítanak a hírek.  Na, azt kellene kiiktatni az életből, s helyette olvasni. Még többet olvasni!
Valamikor déltájt megiszom a második, s egyben aznap utolsó kávémat. Közben, előtte, utána mindenféléket írogatok, emlékiratokat és szabadkőműves tanulmányokat. De már többnyire csak angolul. És dél-tengeri szigeteken szeretnék végre otthon lenni…

---

PUSZTAI PÉTER Erdélyből Kanadába elszármazott képzőművész, az egykori bukaresti Ifjúmunkás grafikusa

Száz kiló kávé levét én ittam meg… Hogyan is történt?
Jóval a történelmi változások előtti Romániában a nagyobbik húgom „társat váltott” és Temesvár mellé költözött egy Kornél nevű fiatalemberhez. Ez az ember büntetett előéletű volt ugyan, de később született két fiukat: Kornélt és Romit jól nevelte. Aztán a forradalom után a Sepsiszentgyörgy melletti Kőröspatakra költöztek. A férj régi szokását sajnos ott is megtartotta. A lopást. A húgom pedig állandóan fenyegetve érezte magát a a helyi „nemzeti kissebbségiek” civilizálatlan viselkedése miatt. Ezeket megtudván Romániába utaztam, hogy segítsek rajta. Akkor találkoztam először Kornéllel. Ő akkor már pár napja a csűrben lakott. Behívtam a házba egy kávéra, amit szívesen el is fogadott. Elmondtam a a panaszaimat, és amit tudtam róla. Aztán kiment a hálóágyába a szénába. Még másnap új házat vásároltam húgomnak Sepsiszentgyörgyön, és a nevére írattam. 
De hol a kávé-mese vége? Itt:
Tíz évig minden hónapban elégséges pénzt küldtem drága húgomnak, hogy magát és két gyerekét eltarthassa. Akkoriban a kávé hiánycikknek számított, küldtem abból is bőven. Egy alkalommal kérésemre valaki más töltötte ki a megrendelési szelvényt. Ennek követketében 100 kiló érkezett meg Hollandiából Bukarestbe 10 helyett. Hazaszállítani Kornél vállalkozott. És – 50 kilóval érkezett meg Szentgyörgyre… A többi valahol „elpárolgott”. Kornélt legutoljára Törökországban látták.
Nemrég, annyi idő után az ifjabb Kornél jelentkezett. „Kezit csókolom bátyja”, így szólított meg. Negyvenéves múlt éppen.

---

IRINA GEORGETA PUSZTAI grafikus, könyvillusztrátor, Pusztai Péter felesége, Kanadában élnek. Ketten készítették a Káfé emblémáját, amelyen az írógépből virágok nőnek ki, az ő munkája a kávé-atoll, amelyet ennek a sorozatnak tervezett.

---

GERGELY TAMÁS a Káfé alapítója, Stockholmban él.

Kávézás?… Különböző emlékek tolulnak elő, különböző periódusokból: 1972-75, Kolozsvár, Uránia presszó, habbal isszuk a kávét Évával, ”cu frişcă”. 1980, Túrterebes, a délutáni erős ”kotyogó kávé” mellett írom az egyperceseimet a Hürkecz barátomtól kapott kis Consulon. Száz eldobott A4-es papírlap, megtanulok tömören fogalmazni. 1985, Bukarest, 800 lejért vásárolom feketén a kiló kávét, a fizetésem nem sokkal azelőtt még mindössze említett összeg három-négyszerese. Félek, hogy elkapnak a sötét egyetemi folyósón, ahol a tranzakció megtörténik. Végül: 2018, Stockholm, Évával együtt isszuk a nem túl erős filteres kávét, miközben elmúlt időkre emlékezünk.

Online irodalmi lap?… Láng Zsolt szerint én az erdélyi irodalom gerillája vagyok. Igaza van: én hol Tamásváraljáról, hol Bukarestből, hol Stockholmból közelítek, csak a téma ugyanaz: a kiszolgáltatottság, a megaláztatás, amit egész felnőtt koromban át kellett élnem. Ezért is született meg a Káfé, kapcsolatot akartam teremteni másokkal a „végeken”. Modern kávéházat. Internet-kávézót.

---

A sorozat kurta kis szabadságot vesz ki, ám rövidesen folytatjuk. Az eddigi ”adagokat” ezen a címen lehet elolvasni

A sorozatot szerkeszti: Gergely Tamás

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ