… [2004], december 21-én meghalt Szabó Gyula, az erdélyi magyar prózairodalom két kortárs nagyjának egyike. Súlyos betegségének hónapjaiban tíz-tizenöt cetlit írt tele – nem prózával, hanem laza ritmussal, jokulátorok szabadalmával, népi-almási rigmussal, aprókákkal.

Az alábbi augusztus 1-jei dátumozású – Ágnes lánya szerint akkor még jól volt, s bár a diagnózis fekete egyértelműségében mutatkozott, orvosok mondták, évekig lehet még kerülgetni, ami végül is elkerülhetetlen. Az író túlnézett e nagy rózsaszínűben-látáson is, erre bizonyság a vers. Szabó Gyula épp csak belelépett 75. évébe, amikor, a tavalyi nagy télben, falubírája lett a minden múlandóság teltén örök Homoródalmásnak. (Oláh István)

Szabó Gyula: Visszaút

Azt hiszem, ha lassan
vége lesz a nyárnak,
lábaim a kertbe
sokat már nem járnak,
visznek látására
jó édesanyámnak,
anyámnak, apámnak,
papónak, bátyámnak,
Daradics Sanyinak,
Kenyeres Andrásnak,
sok-sok jó rokonnak,
szomszédnak, barátnak,
egy jó nagyfalunyi Homoródalmásnak
Hátha meg is tesznek
Falu bírójának!

2004. aug. 1.

Forrás: ÚMSZ-Színkép, 2005. december 24-25.