Tegnap Vásárhely régi
legendás helyén iszogattunk
a barátommal, egykori
nagy írók egyik kedvenc helyén,
valami román lakodalmas
rock ment, amikor benyitottunk,
de mondtuk, hogy beszélgetni
szeretnénk, és akkor készségesen
lehúzták a hangot, tréninges alkoholisták
üldögéltek kopott adisasokban,
foszlott májrákban, a pincér,
vagy hát minek is nevezzem, rögtön
kihozott még két fröccsöt, „s-a terminat
pe dumneavoastră”, mondta lelkesen a fehér borról,
ahogy ittak, a zene is erősödött, „egy
jó asszony mindent megbocsát, căsuța
noastră, cuibușor de nebunii”, az
időutazás csak halvány körülírása annak,
ami történt, az egyik ambiciózus két
vörösbort hozatott nekünk, megsértjük,
ha nem fogadjuk el, török vécé
volt, pisiltünk, balkáni krúdygyulák,
és amikor kiléptünk, örültünk
a szélnek és annak, hogy vannak
még ilyen helyek, fiatalságunk
alkoholgőze hajtott, nem a szentlélek,
de ki tudja már, melyik gőz mennyire
szent, és mit meg nem adna az ember,
hogy ismét érezze azt a kabát-
lobogást.