Párizsi magyar nosztalgiák (2)
Egy magyar író boltiszolga lett Párizsban
tudósítás
Megtudtuk, hogy Déry Tibor, a kitűnő magyar író, aki Budapesten a „Nyugat”, Bécsben a „Bécsi Magyar Újság” és a „Panoráma” munkatársa volt, és ugyanakkor a legelőkelőbb külföldi lapok közölték cikkeit, írásait, hosszabb idő óta Párizsban tartózkodik, mint egy posztókereskedés alkalmazottja. Felkerestük Déry Tibort a Montmartre egy mellékutcájában. A pult mögött állt, és posztóvégeket rakott egymásra.
Megkérdeztük, hogy került ide?
– Egyenesen a holdból. Évek óta varázslatban járok, idegen égitesteken, most Párizsba érkeztem, de nem tudom biztosan, hogy valóban itt vagyok-e?
– De ez a foglalkozás?
– Ez egy barlang télre. Tulajdonképpen mindegy, hogy az embernek hogy kell kínlódnia a kenyérért. Múlt évben nagyon jó dolgom volt, az Alpok tetején éltem egy tó mellett, külön villában, egész évben dolgozhattam. Most megint pénzt kell keresni.
– És bírja a fizikai munkát?
– Nincs itt sok munka. Reggel fel kell húzni, este le kell húzni a rolókat. Napközben a szöveteket rakom, és ez az egész. Az elődömnek háromnegyed óráig tartott, míg esténként felszerelte ezeket az istentelenül ócska masinákat, én magam Taylor-rendszer szerint dolgozom, és ma már tizennyolc perc alatt végzek velük.
– Hallatlan eredmény! És irodalommal már nem foglalkozik?
– Kérem, ne gúnyolódjék, ez igenis hallatlan eredmény. A fizikai munka majdnem mindig tisztességesebb és komolyabb, mint a legtöbb úgynevezett szellemi munka, és nagyon tudnék örülni neki, ha értenék valami szakmához. Azaz annak még jobban örülök, hogy író lehetek. De ha ebből nem lehet megélni, inkább vagyok boltiszolga, mint vezérigazgató vagy pap. Ezek között a próbabábuk között különös, lángoló fejű vízióim támadnak. Itt is úgy, mint egyedül.
József Attila: Viszem a földem
Magyar vagyok, de európai.
Párizs, szeress, én földemet viszem,
Szép földemet, mely csókjaidra vár,
Mert nem csókolja itten senkisem.
Telt melleire varjak szállanak,
Erős husában vakondok lakik –
Párizs, te nagy vagy s az én földem is
Nagy táncos városokról álmodik!
Bőízű szíve sötéten csorog,
Részeg szagától tántorog a szél –
A nehéz, zsíros televény alól
Városok tornyos öröme beszél.
Csak egyszer megfoganja álmait
S karcsú tornyokkal csengve énekel –
Párizs, szeress, én földemet hozom
És csókjaidat néki viszem el.
1925. aug.
Szép Ernő: Hallga
Most hagyta el az estharang
És hallga… még
Egyet zendít utána
Bágyadtan, szinte bánja
Hogy este lesz, elvész az ég.
Kedvencem ez az árva hang
Vigyázva várom
Halkal csudálom
Míg elrezdűl, álomba foszlón
Párisban is úgy mint Szoboszlón
(Párizs)
Forrás: Az „Állj fel torony” árnyékában. Magyarok francia földön. Új Horizont, 2003. Az antológiáról lásd Cseke Péter recenzióját a Periszkóp portálon
t
Pusztai Péter rajza