Varázsének
Mihai Eminescu és Nichita Stănescu verseiből

Mihai Eminescu: Csak a költő (Numai poetul)

Múlandó az egész világ.
Az ember is múlandó,
Mint a hullámoknak ezre,
Amelyeknek őrző lelke
Bolyong a tenger felett,
Bámulván a végtelent.
Csak a költő,
Aki röppenő madárként
Száll a hullámok fölött,
Megtöri a rossz időt
S gondolatok sűrűjét.
Eljut ama szent mezőkre,
Ahol, mint ő, a madarak
Korlátlanul dalolhatnak.
(1868)

Nichita Stanescu: Varázsének (Descântec)

Micsoda rossz ember keze voltam,
hogy meghajlítottam a sasmadár csőrét!
Micsoda vakmerő erővel bírtam,
hogy megünnepeltem saját magányomat!
Egyenes vonalból én, az együgyű,
kört rajzoltam.
Össze-vissza térengettem a vadakat,
a szarvasok agancsai
falevélként lengedeztek a szélben.
Sírhatnékom volt, folyónyi könnyem támadt,
s jött rákvörösen az édes halál is, —
ördög narancsa,
ló nyerítése!
Megkékítettem az eget, én, az együgyű.

A fordító írta előszavában: “A mostani fordításkötetben valójában társítjuk a két román költő nevét: Mihai Eminescu (1850—1889), Nichita Stánescu (1933—1983). Az első a XIX. századi romantika, a második a XX. századi modern költészet képviselője. Ott szerepelnek a világirodalom nagyságai között: teremtő poéták voltak, innen a halhatatlanságuk.”
A kötet a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadónál és az Erdélyi Pegazus Kiadónál jelent meg 2019-ben