Jónás megváltozott,
nem ellenkezik,
nem menekül,
nem alszik
utasok, matrózok, tisztek
életét veszélyeztető
vad hullámokon hánykolódó
hajógyomorban,
szinte bűnösnek érzi magát,
mert őt magát is vonzza Ninive,
mint a Föld a Holdat,
mint a Hold a tengert,
vérében az indulás,
mint dagályban a part,

készségesen indul,
elméje hullámokat vet
az irányok természetén:

vitathatók,
szemszög, kiindulópont és annyi más
tényező befolyásolja, merre van észak,
merre dél, a nap sem mindig keleten kél,
megállt nyugaton,
nem moccan se jobbra, se balra,
a pillanatnyi gravitációtól függ,
merre és mennyire…

Ninive is megváltozott:
kész csoda!
nő, terjeszkedik minden
előrelátható határon túl,
száz meg száz Jónás téríti,
jeltelenül: nem tudnak beszámolni
a cet gyomrában töltött három napról:
a csodáról,
beszédük összekeveredik
a reklámfények villogásával,
némelyikük nyelvét kimetszik
és földolgozzák, kopásálló flekk lesz belőle
tűsarkú és lakkcipőre,
vagy puha bakancstalp a halálba
menetelőknek,
az ügyesebbeknek szobrot emelnek,
többségük eltűnik a hulladéklerakókban…

Ninive nő, nő,
mint dagálykor a tenger,
éjjel-nappal duzzasztja millió
csodára szomjazó idegen vendég …

Virrasztó ablakszem mered maga elé
egy felhőkarcolóból az éjszakába…