Párizsi magyar nosztalgiák (6)
Kondor Béla: Parisban
A Rue de Kutyánszky egyik
sarkán a járda lefele dűl
Itt van a pék és a hentes
állatnak olcsó maradékot venni.
És itt döglött meg a barátom.
A Kutya nem falta fel, – étlen
hanem vigyázott a csendre.
A te sorsod sem kecsegtetőbb!
Ismételjük hát: kutya, hentes
járda és a buta, még
egy kis folyadék, fényes, illanó.
Bizony a cicák is tisztelettel bámulnák.
Kellér Andor: Párizsi magyarok
Egy párizsi magyar így igazít útba:
– Vegyen egy metrót a Concorde-nál, sanzsáljon az Invalides-nál és szortizzon a Pernétynél.
Erről az árulkodó keveréknyelvről beszélgetek huszonöt év óta Párizsban élő ifjúkori barátommal.
– Nehéz ügy – bólint. – A kivándorló, ezt megfigyeltem egy emberöltő alatt, a kezdés éveiben mohón tanulja a nyelvet, de egy ponton feltétlenül elakad. A francia nyelv bevehetetlen vár. A naturalizált francia idegen hangsúllyal, hibásan beszél, örül, ha megdicsérik, hogy alig érezhető az accent-ja. A letelepedő szenvedéllyel gyűjti a francia ismerősöket, az idevalósival, a törzsökössel barátkozik az irodában, üzletben, műhelyben, de a kapcsolat a magánéletre alig-alig érvényes. Így aztán a párizsi magyarok többnyire egymás között élnek, de nem a kíváncsiság vagy a rokonszenv fűzi össze őket, hanem a menekülés a magánytól, a beszélés szükséglete. Nem azzal töltik idejüket, akivel szeretnék, hanem aki kéznél van. Akad kivétel – az én feleségem francia, igazán jól élünk. Huszonöt éve lakom itt, végigharcoltam a háborút, évek teltek el, hogy alig találkoztam magyarokkal, mégis megvallom, gyakran előfordul, hogy nem értem, mit beszél a feleségem. Mert a francia nyelv nagyon bonyolult, tele argot-val, megyék szerint különböző nyelvjárással, csak előttük ismert közmondásokra, szállóigékre utaló szavakkal. Ilyenkor bénultan ülök és hallgatok. Irigykedve gondolok azokra a pestiekre, akik soha nem jutottak el Párizsba, de otthon mint perfekt franciák szerepelnek. (A titkos lakó)
Bálint Endre: Kötelmek
Tegyél ajkadra lakatot!
Szívedre fazék fedelét!
Füledbe olcsó gyapotot!
Ne vedd el senki kenyerét!
Ne csald el senki asszonyát!
Tudd meg; a Forma-életed!
Szeretnél élni; nem lehet,
Még éveket, csak pár hetet.
Itt hagysz hát minden templomot.
Braque-ot Picassót Van Gogh-ot.
Páris utcáit nem rovod.
Ha fájni fog majd megszokod.
Akár az olcsó közhelyet.
„Hazád hív”, szép kötelesség.
Kettőt szeretni nem lehet.
A hitetlent pokolba vessék.
Forrás: Az „Állj fel torony” árnyékában. Magyarok francia földön. Új Horizont, 2003. Az antológiáról lásd Cseke Péter recenzióját a Periszkóp portálon
Pusztai Péter rajza