M. Simon Katalin: Napfényre vágyva

Sokszor láttam, Maros, karcsúságod
kacéran suhanni kövek között,
hallottam csilingelő hangodból
a fényre törekvő vágyat,
s láttam könnyezni érted a hegyeket.

Az idő lett hű útitársad, mit
ifjan álmodtál, valóra vált.

Most a vonat ablakából nézlek,
mily naggyá nőttél! Bölcs nyugalmad
magával ragad, s hömpölygök veled
választott utadon az áradó fény alatt.