Sokat gondolkodtam, szóljak-e hozzá dr. Szurkos István* Amit nehéz kimondani című (Pressman Nyomdaipari Bt., Budapest–Stockholm, 2018) 606 oldalt kitevő könyvéhez. Egy olyan önéletrajzhoz, melyhez hasonlót, a rendszerváltás után, elég sokan írtak a Román Kommunista Párt egykori tagjai közül. Önéletrajzi könyve jelentős része, 248 oldal (294-542) a szekuritate megfigyeléseinek, lehallgatásainak, jelentéseinek fordításait vagy tartalmát közli. A román állambiztonsági szerv jelentős mennyiségű információt gyűjtött össze elsősorban azokról, akiket a szocializmus, a szocialista állam ellenségeinek tekintett, de azokról is, akiket a hatalom híveinek tartott, azért, hogy meggyőződjön hűségükről. Aki figyelmesen elolvassa ezt a könyvet, arra a következtetésre jut, hogy dr. Szurkos Istvánt az utóbbiak közé sorolták, mert megbíztak benne. A négy kötetnyi, 1137 oldalt számláló iratanyagból közel ötszázat közölt a szerző Molnár János egyháztörténésznek, Securitate-kutatónak köszönhetően. Az irodalomszerető dr. Szurkos István nőgyógyász önéletírása és a róla készült jelentések, lehallgatások talán azért is érdekesek (és talán fontosak is), mert az erdélyi és a magyarországi irodalom és politika számos ismert vagy kevésbé ismert személyiségéről is beszélnek (pl. Illyés Gyula, Ilia Mihály, Sütő András, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Magyari Lajos,Vári Attila, Fábián Ernő, Király Károly, Kincses Előd, Illyés Kinga, Kincses Elemér stb.)
A szerző könyvének első hatvankilenc oldala önéletrajzának első része, mely a doktorátusi cím megvédéséig számol be fiatalkori éveiről. Aztán következik a Kezdődik c. fejezet bevezetője, mely után a következő alcím olvasható: „Kihallgatás a Komán-ügy kapcsán.” (72-74. o.) Eszerint úgy tűnik, hogy 1971 nyara óta, részben miattam, akit dr. Szurkos ismert, indítottak ellene nyomozói eljárást, ugyanis engem, alulírottat állam- és szocializmusellenes személynek tartottak. „Szurkos István – olvasható könyve 377.oldalán – közeli kapcsolatban áll az ellenséges magatartásáról ismert, közbeszéd tárgyát képező Komán János bélbori tanárral, akinek véleményével egyetért. Negrea P. százados megbizatása abból áll, hogy július 20-ig ki kell hallgatnia Komán Jánost. A bűnügyi eljárást megelőző intézkedések is a teendők közt vannak.”
Nem hagyhatom említetlenül, hogy 1971 májusának utolsó hetében Hargita megye két szekus tisztje és egy katonai ügyésze jelent meg Bélborban, és egy rövid, kétsoros házkutatási engedélyt mutattak fel, mellyel az illetékes szerv jóváhagyja a házkutatást, mivel úgymond államellenes iratokat rejtegetek. Sokáig arra gondoltam, hogy a kezükbe kerülhetett egy olyan papírlapra firkált mondat, mely azt hangsúlyozta, hogy 1948-ban a főbb termelőeszközök államosításakor a kizsákmányolást is államosították. (Ezzel a megjegyzéssel a több ezer éves államról mondtam egy büntethető véleményt.) Már tizennyolc-húszéves koromban úgy gondolkodtam, hogy csak a kommunizmusban tűnik el a kizsákmányolás és vele együtt az állam. (K. Marx és mások szerint is.) Még egy gyengén sikerült kommunizmust-váró verset is írtam, mely a Vitorla-ének antológiában jelent meg, aminek a végén kifejeztem azt a kétkedésem, hogy csak akkor jön el az a szebb világ, ha „leomolnak a hárommilliárd-színű akadály-hegyek.” (1962-1964-ben kb. még csak hárommilliárdnyi volt a Föld népessége). Akkor már a múlté volt az égi paradicsomba vetett hitem, és nemsokára a földi mennyországról szóló elképzelésem is megingott. De, ha átgondolom mindazt, hogy hányszor léptem ki az erőszak által megijesztett közösségek soraiból kijelentéseimmel és cselekedeteimmel, akkor lehetséges, hogy számos okot szolgáltathattam a hatalomnak arra, hogy őrködjenek felettem. Ilyen-olyan lépéseimet is emlegethetném, de csak akkor lesz hiteles ezek fölidézése, ha magam is megszerzem a nyomozó szervek rólam készített iratcsomóját. Talán az a negyvenkilenc levél is segíthet, melyeket a doktor úr Andris nevű testvéréhez, akkori barátomhoz küldözgettem, melyek tartalmáról ma már nem tudnék beszámolni.
Sajnálom, hogy a Svédországba „menekült” Szurkos-családnak én okoztam vagy okozhattam azt a sok kellemetlenséget, mely hozzájárulhatott szülőföldje elhagyásához. De meg kell jegyeznem, hogy néhány év elteltével, 1976. április 14-én, amikor a bélbori rendőrségre behívtak, ahol egy Kovászna megyéből érkezett nyomozó, Negrea P. százados érdeklődött (de nem vallatott) Szurkos István felől, egy olyan –szerintem provokáló – megjegyzést tett, melyre jól emlékszem, és amelyre azt válaszoltam, hogy bármit is mondott a doktor úr, én semmi rosszat nem mondhatok róla. Ezt a szerző könyvében olvasható nyomozói nyilatkozat tartalma is megerősíti. Ebből idézek: „A továbbiakban Komán János bevallja, hogy ő bizony szinte semmire se emlékszik, és Szurkos doktornak a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos véleményéről fogalma sincs, továbbá Szurkos Istvánnak semmiféle törvénybe ütköző cselekedetéről sem tud.” (391. o.)
Engem Hargita megye pártvezetői és iskolaigazgatói elé hívtak. A csíkszeredai szekuritate mögötti iskola (jelenleg Octavian Goga Líceum) dísztermébe kísértek, a folyosó két oldalán szuronyosan fölfegyverzett katonák között. A megye tanfelügyelője, Illyés László fölolvasta a szekuritate rólam szóló jelentését. Egy Pap A. nevű székelyudvarhelyi iskolaigazgató, hozzászóló, a kivégzésemet emlegette. Egy maroshévízi román iskolaigazgató, Budan Virgil, aki Moldáviából menekült Romániába, és ismerte az azelőtti és az akkori orosz politika viszonyulását az ottani románokkal szemben, mondanivalója lényegét a következőképpen fogalmazta meg: „Ebből a jelentésből mindössze azt értettem meg, hogy Komán tanárt azért vádolják, mert leírta azt, hogy »nem tanulhattunk kellőképpen az anyanyelvünkön«. Kedves elvtársak, ez így igaz, így volt a múltban. A tanár elvtárs a múlt időt használta.” A felszólalások után engem kiküldtek a teremből… Néhány nap elteltével egy Száva nevű tanfelügyelő azt üzente, hogy hagyjam el az iskolát. Az iskolaigazgatóm pedig azt mondta, hogy mindaddig, amíg hivatalos irat nem érkezik, továbbra is taníthatok.
A történtek után megszakítottam kapcsolataimat a Szurkos-testvérekkel, és igyekeztem a többi ismerőseimtől, barátaimtól is elszigetelni magam.
A szerző által összegyűjtött iratanyagban, 1974 után, már nem fedeztem föl olyan nyomozói jelentéseket, melyek engem is említenének. A többi okirat-tartalom 1984 nyaráig, Svédországba emigrálásáig kíséri dr. Szurkos István megfigyeltetését. Könyve 557-568. oldalain családi képekkel, 569-598. oldalain pedig a szerzőről szóló eredeti dokumentumanyagokkal, az ún. COPILUL nyomozói dossziékkal illusztrálta hitelesként értékelhető könyvét.

*Dr. Szurkos István (Haraly, Kovászna m.,1938. augusztus 16.) 1977-ben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen doktori diplomát szerez, majd nőgyógyászként dolgozik Maroshévizen, Kézdivásárhelyen és Kovásznán. 1984-ben Svédországba emigrál. Jelenleg Stockholmban él.

1. Veress Mária:
   2019. október 7. 23:11

   Tisztelt Komán János Úr!
   Mint a fent említett kötet szerkesztője sietek Önt megnyugtatni. Szurkos István megfigyelési hadjáratáért nem Önt terheli a felelősség. Mint ahogy a doktor sem tehet arról, hogy Önt akkor meghurcolták. Ön gyanútanul levelezett Szurkos Andrással, a leveleket pedig, ki tudja miért, felbontották. Ön ezek miatt a levelek miatt került bajba. Mint ahogy bajba került a doktor öccse, András is. Maga a doktor akkor még csak érintőlegesen szerepelt ebben az ügyben, mint az érintett Szurkos András bátyja. A doktortól és még ki tudja hány embertől nyilatkozatot kértek Önről. Ez a nyilatkozat később bekerül a doktor megfigyelésére nyitott COPILUL-dossziéba is. Datálását tekintve ez az általunk ismert legelső irat, amelyet a Securitate Szurkos Istvánnal kapcsolatban összegyűjtött, bizonyítva azt, hogy lám, már egy ideje kapcsolatban állt olyan felforgató tevékenységet folytató személyekkel, mint Ön. Az Önről íratott nyilatkozat és a doktor a megfigyelésének kezdete közt évek telnek el. Egy szintúgy gyanútlan baráti beszélgetés lehallgatásával kerül Szurkos doktor a Securitate célkeresztjébe. Ekkor kerül elő ismét az Ön neve, és ekkor döntenek arról is, hogy a doktor összes elérhető kapcsolatát leellenőrzik, és hogy mindenkivel nyilatkozatot iratnak róla.
   Ön megkockáztatja azt az állítást, hogy Szurkos doktort azért figyelték meg, mert megbíztak benne. Nos, ez nem így volt. Szurkos István nőgyógyászban a rendszer egyáltalán nem bízott meg, viszont szükségük volt rá, mint kiváló szakemberre, ezért valamivel több engedményt kapott, mint más halandó. Ettől függetlenül a megfigyelése mindvégig kőkemény volt, amiről Ön is meggyőződhet a kötet dokumentumanyagának még tüzetesebb tanulmányozásával.
   Még egy apró kiigazítást is kell tennem: Molnár János szakmai tanácsadóként járult hozzá ehhez a kötethez. Ő nem vett részt a szerkesztésben, hanem önálló, tudományos igényű tanulmányt közölt a COPILUL-dosszié anyagáról.
   (http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/szemle-19-1-99-141.pdf)
   Tisztelettel:
   Veress Mária