„Ide figyelj, te szégyentelen kölyök,
hogy már a csillagokból is visszakényszerítesz,
az égből is rád kell figyeljek,
hol asztmás vagy, hol csak balf@sz,
ide figyelj:
a bűntudattól nem lesz jobb neked,
a bűneid se szűnnek meg tőle,
és teljesen mindegy itt nekem már,
hogy hazajöttél vagy nem,
ha már nem szakadt volna meg a szívem,
még egyszer megszakadna, hogy milyen szerencsétlen vagy,
és nem azért szeretlek, mert hazajöttél
vagy nem jöttél haza,
vagy mert nem voltál szemtelen,
hiszen szemtelen voltál, mindketten tudjuk,
hanem azért szeretlek, mert a nagyanyád voltam
a földi életben, és az vagyok az égiben is,
és ezt semmilyen bűn és bűntudat nem változtatja meg,
éljél, szeress, utazz, írj, olvass, habzsolj, amíg lehet,
mert a csillagok jó társaság, de meglehetősen unalmas,
csak fényleni tudnak, igaz, azt aztán magas fokon”,

mondta a tegnap a nagyanyám, és ezentúl azon igyekszem,
hogy éljek, szeressek, utazzak, írjak, olvassak, habzsoljak,
mert aztán csak a csillagok, amíg a szív ellát.