Percre megállsz és belélegzed
a növények nyugodt tekintetét –
körbetapintanak,
félve érintenek,
visszatükröznek
s percre látod is magadat,
visszfényük sikos felületén .

Éteri állapot ez,
mint mikor tested
nagyitón át nézed
és holnapi létezésed
elemi feltételekre épited.

Elpusztitasz valamit,
hogy aztán újat szülhess,
olyan anyagfelettit,
mint a kéknek látszó ég –
megtanulod a geometriák
keresetlenségét és úgy mondasz le
a világ tömör alakzatairól,
hogy közben nem nyúlsz
nevetséges pátoszokhoz,
nem öltöztetsz jelmezekbe
kimustrált közhelyeket.