Bal patával kelt aznap Vadmalac, alig várta, hogy a nap elteljen. Hogy felvidítsa, komája egy mosolygó tevét mutatott. Pofája, a tevének, mintha kifestve, az egészségtől csattan ki.
”Hát igen – filozofált, ma csak a tevék boldogok.” Így mondta: ”boldogok”.
”Meg a bolondok”, tréfálkozott komája, nem lehetett kivenni szavaiból, hogy viccel vagy komolyan gondolja.
Vadmalac ekkor mellére ejtette busó fejét, a melegtől, amit viszont komája igenlésként nyugtázott.
Szeme élénk, orrlyuka várakozó optimista. A tevének. A képen, mert egy illusztráció volt a teve. Hogy milyen szöveghez, egyikük sem tudta, idegen nyelven íródott.
A koma folytatta: ”Meg a… szabadságharcosok.”
”Talán. Mára már azok sem.”
Úgy gondolta, nem eszik olyan forrón a kását.