csupa vallomásból állna az ember
mikor elfogynak szavai
mert eldugulnak csatornái
mint amikor zúdul a szenny
s az üres palackok a Maroson

feltépné azt a gátat
amit eltorlaszolt az áradat
de csak csupa sebhelyre lel
a mederben az ár alatt

eddig tartana mit elvisel
egy idegen fül
vagy lélek
a maradék a meder fenekén penészedne
ha lement az ár
pedig az a lényeg

most van ez mégis úgy írok róla
mintha régi lenne e történet
mindig magamon kívül voltam
otthon – és ez nem mese
nem jutott idő
nem fért a térbe
hogy elmondhassam, amit akarok
most sincs – érzem
hallom a csend ujjdobolását
az asztalon

aztán ahogy ilyenkor mindig
lehanyatlik a szándékom
minek érteni
minek pont engem
s az ajtón kibaktatok

2019-05-10

1. ROMHANYI MARIA:
   2019. május 15. 05:46

   Ezt sajnos többször megértem ,de túl éltem,Fáj nagyon!